Egzisztenciális, lelki, szakmai, teológiai és missziói kihívásokról is beszélgettek a lelkészek Hévízen

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta: e három napban a lelkipásztori szolgálat örömeiről, szépségeiről és számos – egzisztenciális, lelki, szakmai, teológiai, missziói és családi – kihívásáról beszélgettek, emellett szóba került például a képzési rendszer megújítása is. Kiemelte: egyházukban nincs lelkészhiány, ám egyre kevesebben akarnak gyülekezetben szolgálni.

Az egyházkerület vezetője arról is szólt: „nagy ajándék, hogy a Kárpát-medencei magyar református egyház összetart, 2009 óta hivatalosan is egy hitvallási közösségbe tartozik, s a 10 püspök rendszeresen találkozik, erősítve egymást”, az anyaország hívei mellett összefogva a felvidéki, a kárpátaljai, a partiumi, az erdélyi, a délvidéki, sőt: a szlovéniai, horvátországi és burgenlandi magyar reformátusokat, s ez az egyháztest magához ölelte a távoli országokban élő testvéreket is.

– A legnagyobb kihívás a most dúló háború, hiszen Kárpátalján 70 gyülekezetünk van, 70 lelkipásztorral, akikre próbálunk odafigyelni, imádkozni értük, s főleg azért könyörögni, hogy legyen vége ennek a súlyos konfliktusnak, amely sokak életét követeli – szögezte le lapunknak nyilatkozva Steinbach József. – Miközben itt az anyaországban és máshol is próbálnunk kell megmaradni, hiszen a háborúnak számos olyan következménye van, amely nagyon nehézzé tette körülöttünk az életet, ám reménykedünk abban: Isten a történelem ura, s aki őbenne bízik, az nem szégyenül meg, mivel ő megtart bennünket, mindnyájunkat.

Dr. Németh Tamás, a Pápai Teológiai Akadémia rektora arról is beszélt, az intézményt 1531-ben alapították, de 1951-től 98-ig nem működhetett. Ma az a céljuk, hogy a dunántúli egyházkerület lelkészi és hitoktatói utánpótlását biztosítsák. Előadásában a lelkipásztori identitás és egzisztencia alapproblémáiról beszélt.

– Mivel tudok azonosulni a XXI. században, milyen kívánalmak vannak velem szemben és én mit várok magamtól, s persze Isten igéjének, a Bibliának is vannak elvárásai a lelkipásztoroktól – sorolta azokat a tényezőket, amelyek egy lelkész vállát nyomják. – Arról beszélgettünk, mi jogos és mi nem az, minek engedjünk s minek ne. Nagyon keskeny ösvény, amin haladhatunk, de persze úgy, hogy a Biblia egyetlen igazságát se adjuk fel.

Péntekné Vizkelety Márta, a hévízi gyülekezet lelkésze arról is beszélt lapunknak, az idei konferencia apropója, hogy 2023 a lelkipásztori hivatás éve a református egyházban, így az előadások, pódiumbeszélgetések a szolgálat kihívásait járták körül, annak lelki, teológiai, hitbéli és egzisztenciális kérdéseit vizsgálva.

– Emellett volt időnk egymásra is – folytatta a lelkész. – A szolgálat dolgos hétköznapjaiban nincs lehetőségünk arra, hogy szabadidőnkben együtt legyünk, találkozzunk, de ez most jó alkalom volt arra is, hogy végre leüljünk egy kicsit, anélkül, hogy az idő szorítana bennünket. Így történt, hogy az első estén éjfélig beszélgettünk, például a családunkról, a gyülekezetünkről, az örömeinkről és a bánatainkról is.

A Veszprémi Református Egyházmegyében 34 lelkipásztor szolgál, közülük 27-en tudtak eljönni Hévízre. A résztvevők a három nap során, a hitéleti előadások mellett körsétán vehettek részt, pihenhettek a gyógyfürdőben, illetve megismerkedhettek a fürdőváros protestáns templomával is.

A zárónapon prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus – akinek édesapja református lelkész volt – előadásában a lelkipásztori kiégésről és annak hátteréről beszélt. Kifejtette: egy olyan világban kell szolgálatot teljesíteniük, amely nem el- és befogadó, hiszen a hitéletet is ateizálódás és materializálódás jellemzi, vagyis kevesen vannak olyanok, akik igazán mély életfilozófiai beágyazottsággal hívők. Ez pedig beszűküléshez vezet, s a gyülekezetek létszáma is megcsappant.

– Ugyanakkor a lelkipásztorokkal kapcsolatban a közéleti vélemény, néha ítélet eléggé elmarasztaló – hangsúlyozta prof. dr. Bagdy Emőke. – Ha más volna a presztízse annak, hogy mi milyen világnézetet vallunk és becsülnénk, elfogadnánk egymást, a másik hitrendszerét, más lenne a helyzet. Egy bizonyos szint fölött a tudomány nem segít megmagyarázni a világot, hiszen nem a tények, hanem a vélemények számítanak. És ebben a helyzetben jó lenne, ha meghagynánk a gondolat szabadságát az embernek, aki ha akar, legyen istenhívő, vagy akár ateista.

Persze, előbbiek példájukkal azért bizonyíthatnák: jobb az életegyensúlyuk, mert tudják az élet értelmét, s nem a hedonista boldogságért – a tulajdonért, a mammonnak számító pénzért, amely káoszt és rendezetlenséget teremt – születtek. A szakember elmondta, készültek olyan statisztikák, amelyek azt támasztják alá: még a spirituális – tehát nem feltétlenül gyakorló hívő – emberek is egészségesebbek, hosszabb életűek, feszültségtűrőbbek, pozitívabbak és jobban bírják a gyűrődéseket.

– Magam ellene vagyok a konzumizálódott világ emberképének – árulta el prof. dr. Bagdy Emőke. – Ez ugyanis egoizmusra tanít, a hatalmas, felfújt „én”-t hangsúlyozva, és azt tartja szem előtt: legyen nekem jó s legyen meg mindenem. Ám az ember születetten társas lény, a másik nélkül senki vagyok, s ha a másik felé irányul a kinyíló érdeklődésem, figyelmem, szeretetem, akkor én is megkaphatom azt, amire vágyom. De fontos: nem jár nekem semmi, csak azért mert vagyok. Egy nemzetközi vizsgálat szerint a New York-i elit körülmények között élő gyerekek és a bangladesi szegény fiatalok szubjektív boldogságérzése azonos. A lényeg mindannyiuk számára az, hogy szeretetkapcsolatban éljenek.