Ünnepi szentmise Egregyen, a Jézus Szíve-búcsú alkalmából

A Jézus Szíve-templomban elmondott szentbeszédében Tamás atya arról beszélt, sajnos az alázatot sokan összemossák a meghunyászkodással, a megfelelési vággyal, a lehajtott fejjel, pedig az Ószövetség szerint e kifejezés azt jelenti: valaki könyörületes a rászorulóval, a jövevénnyel, a beteggel, az árvával és az özveggyel.

Isten úgy szól a választott néphez, mint egy jövevényhez, akit fel kell karolni, meg kell segíteni és gyógyítani, s körbe kell ölelni, emlékeztetett Tóth Tamás. Az Újszövetségben pedig Jézus azt mondja magáról: „én szelíd vagyok és alázatos szívű”. S ha pontosan fordítjuk, akkor ez arra utal, hogy a Földtől való.

– Az élet rövid s van egy kerete – hangsúlyozta az ünnepi szentmise szónoka. – Beleszületünk egy közegbe, emberek közé, kultúrába, nyelvbe, vallásba, s nekem úgy kell megtalálnom saját földi életem misszióját, hogy Krisztust nézem célnak és eszköznek ahhoz, hogy beteljesítsem a küldetésemet, s ha ezt megtalálom, akkor meg kell hajolnom az Úr előtt, hiszen én vagyok a földből alkotott és nem Isten, mert ő tiszta lélek.

S képes volt arra, hogy az istensége mellé felvegye az emberi természetet – folytatta Tamás atya –, sőt: feláldozta magát. Az isteni alázat Jézus Krisztus szívében olyan világot mutat, amely a mai általános „értékrenddel” nem egyezik meg.

– Amikor Krisztus eljött közénk, nem önmagát mutatta meg mint „Jézust Krisztus a szupersztár”, hanem Isten alázatos és szelíd oldalát, ami a másikat szolgálja. A mai ünnepen azt kívánom mindenkinek, hogy megtalálja a saját küldetését, mert sokan szenvednek attól, hogy nem lelik helyüket a világban: váltanak párt, munka- és lakhelyet, életstílust, mert nincs meg a belső békéjük és missziójuk – fogalmazott Tóth Tamás.

Pedig úgy kell szemlélni a létezésünket, hogy bármikor vége lehet, s ebben a kis időben meg kell lelnem azt, hogyan tudom életem célját, feladatát megvalósítani – hívta fel a figyelmet Hévíz káplánja.