Nyílt nap az egyetemi központban

2024.01.25. 16:30

Változatos egyetemi képzési kínálat

A Pannon Egyetem Nagykanizsa-Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központjában csütörtökön nyílt napot tartottak, melyen az érettségi előtt állókat tájékoztató előadások várták a szakokról, a felvételi változásokról, a pluszpontokról és a duális képzésről.

Benedek Bálint

Kóti Luca és Szekér Ármin nagyon megkedvelték Pepper robotot, amivel táncra is perdültek

Fotó: Szakony Attila

Az aulában a kanizsai mellett bemutatkozott még a veszprémi, valamint a zalaegerszegi egyetemi központ is. Utóbbinál nagy sikert aratott Pepper, a robot, mely a képzésekről tájékoztatta az érdeklődőket, de táncmozdulatokat is bemutatott.

Pepper, a robot is a képzéseket népszerűsítette    Fotó: Szakony Attila

A vendéglátó egyetemi központ részéről Holczinger Tibor oktatásért és tudományos ügyekért felelős főigazgató-helyettese elmondta: 

a nyílt napokon keresztül szeretnék, ha a középiskolák végzős diákjai minél több információt szereznének a kampuszról és a képzések sokszínűségéről. 

Tartanak előadásokat arról is, hogy miképp változott meg a felvételi rendszer. Ezen felül az informatika, a gazdasági és vizes szakirányok oktatói tudományos és ismeretterjesztő, érdekes beszámolókkal készültek.

A PEN-ről
A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ, azaz a PEN az ország egyik legdinamikusabban fejlődő egyetemének szerves része. A korábban Nagykanizsán működő Mezőgazdasági Főiskola bezárásával nagy űr keletkezett a város szellemi és kulturális életében. Egy város identitásának fontos része az egyetem, oktatóival és hallgatóival. Ahhoz, hogy egy város dinamikusan fejlődjön, pezsgő kulturális élete legyen, kellenek a tudásközpontok és kellenek azok a jól képzett szakemberek, akik helyben maradásukkal a város identitását erősítik. Az egyetemi központ aktív vállalati kapcsolatain, s külső megrendeléseken alapuló; és/vagy ipari együttműködésben megvalósított kutatásain keresztül a térség meghatározó gazdaságfejlesztési szereplője, amely támogató környezetet biztosít az ipari és szolgáltatói szektorban működő szervezeteket érintő kihívásokban. Képzéseikkel folyamatosan reagálnak a gazdaság részéről felmerülő igényekre; innovatív és alkalmazkodó egyetemi központtá válnak külföldi és magyar hallgatókkal. Az egyetemi központ oktatási portfóliójában megjelennek a körforgásos gazdaság műszaki és gazdasági megvalósításának elemei, valamint az azt kiszolgáló informatikai ismereteket nyújtó képzések.

- Nagykanizsán kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás és mérnökinformatikus felsőoktatási szakképzés áll rendelkezésre a diákok számára - folytatta. - Az alapképzések közül választható: a vízügyi üzemeltetési mérnök, az üzemmérnök informatikus, a turizmus-vendéglátás, a gépészmérnök,  a mérnökinformatikus, a kereskedelem-marketing, valamint a fenntartható és körforgásos turizmus angol nyelven.

Fotó: Szakony Attila

A nagykanizsai középiskolások mellett távolabbról is érkeztek tanulók. A nagyatádi Pauska Barnabás Barcsra jár középiskolába, ahol két tannyelvű képzésen tanul. Neki az a legszimpatikusabb a kanizsai intézményben, hogy itt családias hangulat uralkodik és érdekli a duális képzési forma. Leginkább marketing területen tanulna tovább, azt már eldöntötte, hogy első helyen Nagykanizsát jelöli meg.

A letenyei Patai Dávid a nagykanizsai Cserháti-technikum tanulója. A technikum tanulóinak kitűnő csapata rendszeresen részt vesz a PENdroid országos informatikai versenyen. Bár Dávid nem tagja a gárdának, de rajong az informatikáért. Szeretné látni, hogy milyen lehetőségei nyílnak a továbbtanulásra, hiszen ez egy olyan egyetem, mely nem csak közel van, de nívós diplomát is ad.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában