Helyi közélet

2024.04.28. 15:30

Szórakoztató programok a Város Napján Nagykanizsán

Szórakoztató programok egész sora társult pénteken és szombaton Nagykanizsán a Város Napja rendezvénysorozatához. Az Erzsébet tér környéke teljesen megtelt kikapcsolódni vágyó családokkal, baráti társaságokkal.

Gyuricza Ferenc

A Hooligans a nagykanizsai színpadon

Fotó: Gyuricza Ferenc

Már péntek délután rengeteg érdeklődő akadt, akkor az alterpop színtér két közkedvelt szereplője, a Blahalouisiana és a Margaret Island lépett fel a nagyszínpadon. A két koncert között Balogh László polgármester köszöntötte az ünneplő város közösségét. Szombaton, a Honeybeast és a Hooligans koncertjére talán még nagyobb tömeg gyűlt össze. Utóbbi zenekar fellépésének értékét ráadásul tovább növelte, hogy a népszerű hazai formáció itt indította idei szabadtéri koncertsorozatát, amely során mintegy két óra alatt 23 dalt adtak elő. Többségük a zenekar utóbbi két albumáról való, melyek markáns irányváltást hoztak a korábbi stílusukhoz képest. Persze a régi slágerek sem maradtak el, volt Félember, Paradicsom és Királylány is, a műsor zárásaként, a ráadásban pedig ezúttal is a Hotel Mámort játszotta el a közel három évtizede működő zenekar.

A koncertek mellett a Magyar Plakát Ház udvarán gyermekprogramok, majd a Népdalkörök pódiuma keretében mintegy 25 szereplővel több tucatnyi helyi és környékbeli művészeti csoport bemutatója várta még az érdeklődőket, illetve számos árus, kézműves kínálta még termékeit a városközpontba kilátogatók számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában