Korbai polgármester sikerei és összeomlása

Nagyharsányban született Krób Károlyként, 1864. június 23-án. Családja 1871-ben költözött Zalaegerszegre, ahol apja, Krób Pál 1876-tól királyi tanfelügyelő lett. A népszerű tanfelügyelő jelentős szerepet játszott a megye oktatásügyének fejlesztésében. Halála után a megye tanító testülete síremléket állított tiszteletére a városban.

Krób Károly Zalaegerszegen végezte alsófokú tanulmányait, majd az 1877/78-as tanévet a soproni líceum 5. osztályában kezdte. A középiskola utolsó évét Nagykanizsán végezte el. Jó tanulóként ösztöndíjakat is nyert. Jogot Győrben, majd Budapesten tanult. A jog mellett bölcseletet is hallgatott. Ügyvédjelöltként magyarosította nevét Korbai Károlyra, 1890-ben. Újpesten telepedett le, s az Államrendőrségnél helyezkedett el. Megnősült. Munkája mellett rendszeresen publikált szaklapokban közigazgatási tárgyú cikkeket. 1898-ban kinevezték Szatmárnémeti rendőrkapitányának. Négy évet töltött ott. Sok új módszert vezetett be, amely a városlakók biztonságát szolgálta. Több közéleti tisztségre is megválasztották. De a módszerei nem mindenkinek tetszettek. 1902-ben egyik munkatársát hivatali visszaélésekkel, őt pedig az ellenőrzés elmulasztásával vádolták meg. Bár a vád igaztalansága hamar bebizonyosodott, Korbai megsértődött, lemondott s visszaköltözött Újpestre, ahol ügyvédi irodát nyitott.

Mivel továbbra is vonzotta a közigazgatási munka, 1903-ban Zalaegerszegen – ahova rendszeresen hazajárt édesapja sírjához – megpályázta a polgármesteri állást. Vereséget szenvedett a népszerűsége csúcsán lévő Várhidy Lajos polgármestertől; de 4 évvel később, amikor az őt ért méltánytalan támadások miatt Várhidy önként mondott le pozíciójáról, Korbai sokak megkeresésére ismét sorompóba lépett. S mivel ellenfelei sorra visszaléptek, 1908. február 13-án elfoglalta a polgármesteri széket, s végleg hazatelepült Zalaegerszegre.

Óriási energiával látott munkához. Kreatív gondolkodás, dinamizmus, s főleg nagy gyakorlati érzék jellemezte, így hamar elnyerte a közvélemény szimpátiáját. Számba vette az összes fontos ügyet (villanyvilágítási szerződés, huszárlaktanya, húsárak stb.). A Ganz és társa cégtől elvette a villanytelep működtetését 1909. január 1-től, így a hatalmas fizetési kötelezettség helyett rendszeres bevételhez jutott a város. Oktatási és laktanyaügyekben a meglévő súlyos terhek csökkentése érdekében közvetlenül az érintett miniszterekhez fordult. Tárgyalásai sikerrel jártak. Az oktatási miniszter csökkentette az iskolák fenntartási költségeihez való hozzájárulást. A honvédelmi miniszter is méltányolta a város laktanyával kapcsolatos álláspontját. Országos visszhangot váltott ki, hogy a húsárak letörése érdekében a város hatósági mészárszéket állított fel. Az ötlet bevált, más települések is átvették a kezdeményezést. Voltak további tervei: bolgárkertészek letelepítése, jéggyár és gyufagyár létesítése. Gőzfürdőtervet is készíttetett – a beruházás a háború miatt nem valósulhatott meg. Rendszeres bérkocsijáratokat indított a zalaszentiváni állomásra, s új öntözőkocsit is vásárolt a településnek. Elkezdte a város virágosítását is. Szerették, mert nem azt kereste, hogy mit nem lehet, hanem azt, hogy hogyan lehet. Nem véletlen, hogy az 1909. június 16-i tisztújításon közfelkiáltással újra polgármesterré választották. Legnagyobb eredményének azt tekintette, hogy lealkudott 5000 koronát az éves iskolai hozzájárulásból, s a város számára kedvező módon rendezte a villanyvilágítás ügyét. A település szinte valamennyi társadalmi szervezete vezetőségi tagjának választotta. Ő maga is rendszeresen jótékonykodott.

Fontos fejlesztéseket indított (postahivatal, közvágóhíd, köztemető, új óvoda- és iskolaépítés, új utcák nyitása). Figyelt a vasútfejlesztésre is. Erőfeszítései nyomán megvalósult a honvéd hadosztály Zalaegerszegre telepítése, a villamos géptelep bővítése, hozzákezdtek a téglagyár fejlesztéséhez is. Czobor Mátyás később (a rendezett tanácsú város 50. évfordulóján) így jellemezte Korbai működését: „folytatta elődei takarékosságát, s tragikumnak nevezhető, hogy amikor a város anyagi helyzete annyira javult, hogy újabb beruházásokra gondolhatott, kitört a világháború, megakasztván a szépen fejlődő várost további terjeszkedésében”.

Persze a megyei törvényhatóság nem minden embere nézte jó szemmel a város erőteljes fejlesztését. Az alispán, Árvay Lajos megszokta, hogy fontosabb kérdésekben kikérik a véleményét. Ez többször elmaradt, így egyre gyakoribbá váltak a súrlódások. Korbai önálló döntései, szuverenitása szembeállt a korábbi hagyományokkal. A nagy összecsapás a polgármester fizetésemelésének és a városi takarékpénztár felállításának ügyében következett be. A takarékpénztár felállítását a városi közgyűlés túlnyomó többséggel fogadta el. De néhány, más bankokban érintett képviselő megfellebbezte a döntést. A fizetésemelés ügye – amelyet egyhangúlag fogadott el a városi közgyűlés – azért került a megyei bizottság elé, mert valaki hamis álnéven fellebbezett. A turpisság hamar kiderült. A megyei bizottsági ülésen Árvay alispán elnökölt – mindkét döntést elutasítani javasolta. A takarékpénztár ügyében Korbai kétszer 1,5 órás beszédben pontról pontra cáfolta az előterjesztők érveit. A kétnapos vitát ő nyerte, ráadásul a fizetésemelés ügyében is a városnak adott igazat a testület. Ezt a vereséget a megyei hivatalvezetők soha nem felejtették el. Árvay hivatali vizsgálatot rendelt el az 1908-as zárszámadással kapcsolatban olyan részletekbe menően, hogy még a városháza pincéjében porosodó tartalék kapanyeleket is számba vétette. Végül 50 pontban bírálta a város ügykezelését apró-cseprő ügyekben. Javaslatára a megye visszaadta a városnak a zárszámadást. A város hálás köszönetét fejezte ki az alispánnak az alapos, a vagyonkezelés minden részletére kiterjedő vizsgálatáért, s Korbai figyelmébe ajánlva a leírtakat, egyhangú szavazással másodszor is elfogadta a zárszámadást. (A helyi lapban keserűen jegyezték meg, hogy az alispán bűnös könnyelműséggel igyekszik vádolni azt a polgármestert, aki tevékenysége során százezreket mentett meg a városnak.) Ugyancsak Korbainak adtak igazat, amikor a megye a kereskedők és iparosok hátrányára kívánta megváltoztatni a vasúti menetrendet. A közgyűlés kiállt a polgármester döntése mellett, s a kereskedelmi miniszter helyreállította az eredeti állapotokat. Korbai népszerűsége nőtt, a helyi lapok már nyíltan a polgármester és az alispán közötti ellentétekről cikkeztek.

Újabb sikert jelentett, hogy 1912 novemberében a honvédelmi miniszter Zalaegerszegre látogatott. Megnézte a tervezett kaszárnya és dandárparancsnokság helyét. A lobbi eredményes volt, a lovasdandár a városba telepedhetett. De a város és a megye közti kapcsolat nem javult. Emberi rosszindulat akadályozta a gördülékeny munkavégzést: a városi villanytelep gépházának fejlesztését az alispán formai hiba miatt leállította. (Ok: a város nem kért saját magától telepengedélyt.)

Dr. Korbai Károly súlyosan megbetegedett. Fél évig tartó kórházi kezelések és műtétek után 1913 második felében állt ismét munkába. A város érdekeit védve intézte a betelepített honvéd hadosztállyal kapcsolatos teendőket, a zalalövői vasút építését, s Boba-Csáktornyai vasút fővonallá fejlesztésének ügyét. Ellenfelei azonban nem álltak le. Árvay alispán – a közeledő 1915. májusi választásra való tekintettel – elérkezettnek látta az időt a revansra. Sok jelentéktelen ügyet összegyűjtve fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett Korbai ellen, és felfüggesztette állásából. Korbai ekkor éppen a háború okozta gondok megoldásán munkálkodott (adományok gyűjtése, vetőmagellátás, közélelmezési bizottság vezetése stb.). Járványkórházat és tartalék kórházat hozott létre. Hiába kérte, hogy pártatlan vizsgálókat küldjenek ki a mondvacsinált vádakkal kapcsolatban. Egy ideig védekezett – majd feladta, és kérte nyugdíjazását. Pedig a városi képviselők is mellette álltak. Tivolt János így fogalmazott: „Miért van ez a hecc? A polgármester se nem lopott, se nem csalt, se nem sikkasztott, se nem ölt, közügyben, sem magánügyben… sőt tévedései és hibái a fegyelmi… büntetést sem érdemlik. Ez az ember érzékeny, a hecc megölte a lelkét, hozzátéve a testi betegségét, most valóságos roncs… legnagyobb hibája, hogy nem elég diplomata feljebbvalójával szemben, hanem ellenálló, makacs, nyakas, önérzetes, sőt vakmerő… Legyőzetett… levét egy egész város issza meg.” A máskor kritikus kanizsai sajtó is így írt: „Ellenségeskedés bénította meg a polgármester munkaerejét, s ő a város békéje érdekében önként hagyta el díszes pozícióját… Akik ismerték nagy képességeit, életre való terveit, rátermettségét, őszintén sajnálják távozását… nevetséges, sőt országos hahota keltésére alkalmas fegyelmi okok annyi eredményt érhettek volna el, hogy dr. Korbai csak 5 vagy 10 korona fegyelmi bírságra is ítélhető lett volna… de már torkig volt… s lemondott állásáról.” (Jellemző fegyelmi ok volt például: a város tulajdonát képező trágyából vitetett a városháza erkélyén lévő virágcserepekbe több marék trágyát, de a maradékból jutott a saját virágcserepeibe is; megtiltotta a hivatali magánlevelezést stb.)

Végül megromlott egészségi állapota miatt szűnt meg dr. Korbai Károly polgármesteri pozíciója 1915. május 28-án. A hivatalba lépett új alispán 1919-ban megszüntetett minden fegyelmi vizsgálatot ellene, így rehabilitációja teljessé vált. Zalaegerszegen maradt, ügyvédi irodát nyitott, belépett az ügyvédi kamarába. (Nála kezdte pályáját a későbbi polgármester, Tamásy István.) Sikeres munkája mellett, mint a zalaegerszegi református fiókegyház főgondnoka ellátta az Őrségi Református Egyházmegye ügyészi teendőit is haláláig. Nem tagadva meg önmagát többször szóvá tette a fiatal plébános, Pehm József „felekezeti békét sértő” megnyilvánulásait, s mint ügyvéd sikerrel képviselte református ügyfeleit.

1922-ben első főszerkesztője volt a Zalavármegye című lapnak. 1924. február 25-én halt meg agyvérzésben Zalaegerszegen. Temetésén a város közössége, mint nagy tehetségű embertől búcsúzott tőle. Az Őrségi Református Egyházmegye jegyzőkönyvben örökítette meg emlékét. Felesége, Faragó Mária 1929-től kegydíjat kapott, mint a várost nagy tudással és lelkiismeretesen hét éven át vezető polgármester özvegye.

Dr. Korbai Károly nevét ma már nem ismerik Zalaegerszegen. Emlékét nem őrzi emléktábla, utcanév. Megérdemelné, hogy emléke ne hulljon ki az idő rostáján.