Hévízen is az a kérdés: háború lesz vagy béke?

2024.05.15. 14:13

Lázár János: Az egyik akar lenni, a másik meg akar tenni…

Nagy változások lesznek a következő tíz esztendőben a turizmusban, éppen ezért olyan városvezetőre van szükség Hévízen, aki erre reagálni tud, hangsúlyozta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Városháza téren tartott fórumán.

Péter B. Árpád

A Fidesz-KDNP jelöltjeivel tartott egyeztetés után, középen Vértesaljai László és Lázár János

Fotó: Péter B. Árpád

Elöljáróban Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő emlékeztetett: június 9-én arról döntenek a választók, hogyan alakul Európa jövője, s háborúba sodródunk-e, vagy béke lesz. Hévízen pedig az a tét: olyan jelöltek kerülnek-e a testületbe, akik „nemcsak beszélnek a problémákról, hanem azokat készek és képesek megoldani, együttműködésben, összefogásban, közös erővel”, a kormányzat segítségével.

Lázár János (jobbra) azt ígérte, az épülő sportcsarnokot a közeljövőben befejezik, mellette Vérteslajai László és Nagy Bálint
Fotó: Péter B. Árpád

Hévíz megújul

Vértesaljai László, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje leszögezte, programjukat a hévíziek írták, akik a beszélgetések során kijelölték számukra az utat. Megígérte: a volt autóbuszállomást, kormányzati támogatással, a következő turisztikai főszezonra megújítják, s minden erejükkel azon dolgoznak, hogy növeljék a Hévízre érkező vendégek számát. Szerinte új dimenziót nyit, hogy 17 milliárd forintból megújul a tófürdő, s további hárommilliárdból megkezdődött a repülőtér fejlesztése is. Azt mondta: ezen fejlesztések célja az, hogy a nemzetközi top 5-be tartozó gyógyászati és turisztikai desztinációvá fejlődjön a fürdőváros.

Háború vagy béke?

Lázár János építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott: június 9-én a Fidesz a jó választás – az EP-voksoláson és Hévízen egyaránt, s arra biztatta a jelenlévőket, menjenek el szavazni, hiszen ez a „demokrácia ünnepe”, s aki otthon marad, lemond arról, hogy Európa vagy épp a fürdőváros jövőjét befolyásolja. A tárcavezető arról is beszélt, február óta megváltozott a magyar belpolitika, s ennek következtében „izgalmasabb lesz egy kicsit a választás”, de a fő kérdés továbbra is az: háború lesz, vagy béke.

Erőt ad

– A Kárpát-medencétől néhány száz kilométerre emberek ölik egymást. Ki gondolta volna, hogy a második világháború befejezése után 80 esztendővel újra ember lesz embernek farkasa, s minden reményünkkel ellentétben ennek a konfliktusnak nem lesz vége a közeljövőben. Éppen ezért nem mindegy, kik kerülnek hatalomra Brüsszelben. Tőlünk azt kérik az amerikaiak, szállítsunk fegyvert Ukrajnába, adjunk pénzt s bocsássuk rendelkezésükre a repülőtereinket. Ha mi most megerősítést kapunk, hogy az ország érdeke, pártállástól függetlenül a béke, akkor ez erőt ad a kormánynak a brüsszeli küzdelmekben és a nemzetközi politikai tárgyalásokon – emelte ki Lázár János.

Kétfajta ember

A miniszter Hévízről (is) szólva úgy fogalmazott, a politikában kétfajta ember létezik: „az egyik akar lenni, a másik meg akar tenni.” Arra hívta fel a figyelmet, Vértesaljai László az utóbbi kategóriába tartozik, s ehhez bírja a kormány támogatását is, hogy a fürdőváros visszaszerezze korábbi versenyképességét.

Megépül a sportcsarnok

Lázár János azt ígérte, az épülő sportcsarnokot a közeljövőben befejezik, s ha az Európai Unió és a bürokraták engedélyét megszerzik, a volt buszpályaudvar ügye is rendeződik, hiszen erre a város számláján 800 millió forint áll rendelkezésre. Szerinte a megépülő közösségi tér sok örömet szerez még a hévízieknek és a vendégeknek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában