A megújuló energia termelése, tárolása

2024.06.27. 12:30

Önkormányzati vezetők találkoztak Nagypáliban

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének Innovatív Önkormányzatok klubja június 19-én Nagypáliban, a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentrumában tartotta legutóbbi találkozóját.

Arany Horváth Zsuzsa

Az ország több települési önkormányzatának képviselője volt jelen, többek között Bak, Alsómocsolád, Nyalka, Szilvágy, Csikvánd, Varsány, Zalavár, Mezőkeresztes, Pápateszér, Győrvár, Alsópáhok önkormányzati vezetői.

A konferenciát Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere nyitotta meg, majd Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket, és a megyei energetikai és környezetvédelmi lehetőségekről tartott előadást. Ezt követően  online módon bejelentkezve Németh Zoltán, a Kék Bolygó Alapítvány sajtó és kommunikációs igazgatója mutatta be a szervezet klímavédelmi programját. Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere a település innovatív fejlesztéseit, energetikai, környezetvédelmi célú törekvéseit és mindezek eredményét tárta a hallgatóság elé.

A szünet urán  dr. Steier József, a Sunwo Zrt. vezérigazgatója tartott előadást a települések zöldenergiás lehetőségeiről és a hidrogén alapú tárolási rendszerről, illetve vázolta a smaragdfa mint agrárenergetikai potenciál gazdasági és környezeti hatásait. Az előadását követően egy smaragdfát ültetett el az Ökocentrum parkolójába, bemutatva a szakszerű ültetést, és a jelenlévőket megajándékozta egy-egy fával.

A CYEB Energiakereskedő Kft. képviseletében Meixner István, Czinege Kornél és Magyary Ákos mutatta be cégüket, tevékenységüket és az energiatárolás műszaki megoldását. Prezentálták a közvilágításra kitalált programjukat, végül az energiatárolás legoptimálisabb feltételeiről beszéltek.

A konferenciát dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára összegezte az elhangzottak alapján, majd Dicső László, a TÖOSZ társelnöke, a TÖOSZ Innovatív Önkormányzatok Klubja elnöke zárta a rendezvényt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában