Az infrastruktúra kiszélesítését szorgalmazza Szabó Szilárd képviselő

2024.08.30. 18:30

Áramot neki - így fejlesztenék a Csónakázó-tó környékét

Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy az önkormányzat biztosítsa a Csónakázó-tónál a nagyobb szabadtéri rendezvényekhez szükséges infrastruktúrát - javasolta a csütörtöki közgyűlésen Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője.

Pásztor András

Szabó Szilárd képviselő szerint javítani kell a Csónakázó-tónál az infrastruktúra színvonalát

Fotó: Gergely Szilárd

Mint azt a városatya kifejtette: az elmúlt évtized fejlesztései nyomán ma már elmondható, hogy a Csónakázó-tó valóban kedvelt helye a kanizsaiaknak, a horgászok mellett egyre többen futnak, kerékpároznak, túráznak a környéken.

- Az elmúlt időszakban számos nagyobb rendezvénynek, koncerteknek, egész napos programoknak is helyet adott a Csónakázó-tó, ám ezen rendezvények során mindig ki kellett építeni az ideiglenes infrastruktúrát, az áramvételi lehetőséget, illetve mobil illemhelyeket is biztosítani kellett - fogalmazott Szabó Szilárd, aki jelezte: a Csónakázó-tó jövőre ünnepli 50. születésnapját, így ideje lenne elgondolkodni azon, hogy egy nagyobb beruházás keretében olyan áramhálózatot építsen ki az önkormányzat, ami képes kiszolgálni ezen nagyrendezvényeket.

Szabó Szilárd szerint a beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.

- Jó hír, hogy nem a nulláról kell kezdeni a fejlesztést, úgy tudom, rendelkezésre állnak tervdokumentációk, melyeket nyilván felül kell vizsgálni vagy aktualizálni - mondta Szabó Szilárd, aki hozzátette: ha a politikai akarat is elég erős lesz, akkor a költségek előteremtése nem okozhat problémát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában