Nincs ökológiai vészhelyzet

2024.08.26. 16:06

Halpusztulás: a hőség a víz alatt is veszélyes

A rendkívül meleg időjárást a vízi élővilág is megszenvedi, ennek nyomai láthatók a Hídvégi-tó egy részén is – olvasható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

Varga Andor

A tetemeket azonnal összegyűjtötték

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A múlt heti bejegyzés szerint ez a tó, ahol a nagyobb mértékű halpusztulás történt, áramlástani és vízkezelési szempontból is a tározók speciális része. A probléma észlelése után haladéktalanul megkezdődött az okok tisztázása, valamint a tetemek begyűjtése és szakszerű kezelése.

A cikk szerint teljesen kizárható, hogy a halpusztulást emberi eredetű szennyezés idézte volna elő, illetve vízkezelési okok sem állhatnak annak hátterében.

"A vízi életközösségek rendkívül bonyolult rendszerek, a magas hőmérséklettel járó nyári időszakban természetesnek számítanak az időnkénti halpusztulások. Jelenleg a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízügyi kezelőként, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halgazdálkodóként, a BfNPI pedig természetvédelmi kezelőként működik együtt a kialakult helyzet kezelésében", írja a nemzeti park cikke, felhívva a figyelmet, hogy a halpusztulás valóban szomorú látványt nyújt, de nem alakult ki ökológiai szempontból vészhelyzet. A Kis-Balaton teljes területe ugyanis 73 négyzetkilométer, a halpusztulással érintett terület pedig ennek mindössze 3,4 százaléka, vagyis lokális jelenségről van szó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában