Az iskolai házirendben rögzítették a korlátozást

2024.09.03. 07:00

Szekrénybe kerülnek az okostelefonok

Az általunk megkérdezett oktatási intézményekben a tanórán a diákok nem tarthatnak maguknál telefont. Iskolakezdéskor az egyházi fenntartású nagykanizsai Bolyai-iskolában és Nagykanizsai Szakképzési Centrum technikumaiban is megőrzőszekrénybe kerülnek a készülékek, amelyeket csak a tanítás után kapnak vissza a tanulók.

Benedek Bálint

Az okostelefonok kikapcsolt állapotban pihennek a tanítás végéig

Fotó: Szakony Attila

Mint ismert, az új 245/2024. (VIII.8.) kormányrendelet szerint a diákok ugyan bevihetik az iskolákba a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt főszabály szerint a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket. A rendelet kitér a fegyverek, vágó és szúró eszközök tiltására is, ám a legnagyobb port a telefonok kitiltása kavarta.

okostelefon
Cserti-Czuppon Anita, a református fenntartású Bolyai-iskola igazgatója a széfbe zárt telefonokat mutatja. 
Fotó: Szakony Attila

Korábban is szabályozták az okostelefonok használatát

A Nagykanizsai Tankerületi Központ szakmai vezetője, Biró Patrik a szabályozással kapcsolatban tájékoztatta lapunkat. A központ a közleményében azt írta: az intézmények már a korábbiakban is szabályozták a mobiltelefonok, táblagépek jelenlétét és használatát a saját házirendjükben. Az iskolák saját hatáskörben szervezik meg a rendelethez tartozó szabályok betartását, amennyiben szükséges, a fenntartó is biztosít támogatást. A tanórán való mobileszköz-használatra vonatkozó engedélyezést a pedagógus végzi a tanulmányi rendszerben, azzal, hogy rögzíti a birtoklás és a használat célját, időtartamát, továbbá a birtokolható tárgyat.

Szinte az iskolába lépést követően le kell adni a telefonokat

Az idén szeptember 1-jétől református fenntartású Bolyai-iskola szintén így tett, s a házirendjében rögzítette a szabályokat. Cserti-Czuppon Anita elmondta: a mobiltelefonokat, okoseszközöket az iskolába érkezést követően legkésőbb 7.45 órakor az iskolai gardróbban található, zárható széfekben kell kikapcsolt állapotban elhelyezni, a kulcsot pedig az osztályfőnöknek átadni. A tanítási nap utolsó tanórája után a gyerekek, akik távoznak az iskolából, magukkal viszik a telefonjukat. A napközis és tanulószobás tanulóknak a napközis tanár adja át a tanítási nap végén, távozáskor az eszközeiket. A tanulói eszközökért az iskola felelősséget nem vállal.

– A mobiltelefont és egyéb digitális eszközt a tanulók a tanár engedélyével tanórán az általa megadott időkeretek között az iskolában való tartózkodás ideje alatt használhatják – folytatta az igazgató. – Az eszközöket a tanítási óra után ismét el kell helyezni a széfben, amiért az órát tartó pedagógus felel. Mobiltelefon töltése az iskolában nem megengedett.

Zárható széfbe kerülnek

Cserti-Czuppon Anita viszont kiemelte: már az előző években is az új szabályozáshoz hasonlóan jártak el, hiszen a szülői munkaközösséggel egyetértésben korlátozták a felső tagozatos gyerekek okostelefon-használatát. Az alsó tagozatban ez nem jelentett gondot, hiszen a gyerekek számára nem szükséges a digitális eszköz, a tanulók elérhetők ezek nélkül is. Egyébként korábban akkor is becsöngetés előtt le kellett adni a telefonokat, melyek egy zárható széfbe kerültek.

A technikumok egységes szabályzata

A Nagykanizsai Szakképzési Centrum a rendelettel kapcsolatban módosította a házirendjét. Az intézményegység főigazgatója, Anda Zoltán elmondta: a fenntartó kérésének eleget téve minden technikumra egységes rendet alakítanak ki.

– A tanuló az első órát tartó kollégának köteles leadni a kikapcsolt állapotban lévő, nevével és osztályával felcímkézett mobiltelefonját – folytatta. – A tanár egy, az eszközök tárolására alkalmas tárolóba gyűjti a készülékeket és beteszik egy zárható szekrénybe. Persze, ha az igazgató úgy rendelkezik, hogy a fiatalnak szüksége van az órai munkájához az okoseszközre, akkor ilyen esetben használhatja a diák. A feladatot követően ismét a tárolóba kerülnek vissza a telefonok.

A diákok véleménye: felesleges és rossz

A Mező-gimnázium 11. osztályosa, Megyesi Soma határozott véleményt formált a rendeletről. Véleménye szerint a mobiltelefonok kitiltása, korlátozása az oktatási intézményekből felesleges és rossz dolog. 

– Természetesen érthető, hogy ezzel szeretnék megelőzni, hogy a diákok figyelme elterelődjön a tanóráról – mondta. – A mai világban az életünket megkönnyíti az informatikai fejlettség és az okostelefonok egyszerű használata. Ennél sokkal jobb módszerekkel meg lehetne oldani a telefonhasználat problémáját az iskolákban, hiszen bárkivel lehet kompromisszumot kötni, csupán mindkét félnek engednie kell. A kommunikáció célravezetőbb lett volna, hiszen a fiatalok értenek a szép szóból. Azonban ez nehezebben kivitelezhető, tehát az egyszerűbb megoldást választották, tiltottak. A mobiltelefon-használat korlátozására vonatkozó szabályról a barátaimtól pozitív véleményt eddig még nem hallottam, sőt mondhatom, hogy senki sem örült.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában