Több mint hetvenezer néző volt tavaly

2024.09.05. 14:30

Vigh László három színházbérletet vett

A hagyományokhoz híven Vigh László országgyűlési képviselő a színházi évad elején a teátrum népszerűsítésére hívta fel a figyelmet. Saját példát mutatva minden évben három bérletet vásárol, tájékoztatta lapunkat.

Mozsár Eszter

Dr. Besenczi Árpád és Vigh László a színházat népszerűsítő sajtótájékoztatón

Fotó: Mozsár Eszter

Az elmúlt évadban 73 ezer nézőt fogadott a zalaegerszegi színház és mintegy 9 ezren váltották meg a bérletet, összesen 260 előadást játszottak, folytatta a politikus, aki továbbra is az állam és a város támogatásáról biztosította a társulatot. Ezenkívül a Hevesi Sándor Színház mindig számíthat a cégek, vállalkozások támogatására, mondta Vigh László. A képviselő hozzátette, az emberek szeretik a nevettető és elgondolkodtató darabokat egyaránt, mindent, ami kikapcsolódást nyújt.

Dr. Besenczi Árpád igazgató hozzátette, jelenleg a Sárkányszív című musical próbái folynak, a darabnak október 12-én lesz a bemutatója. Másik két produkciójuk már készen van, Az ifjú Mátyás (Lázár Ervin program) és a Páratlan páros próbáit májusban tartották, utóbbi premierje szeptember 27-én lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában