Ködös időben különösen legyünk láthatóak

3 órája

Autólámpa, amit helyesen kellene használni

A Hungaromet előrejelzése szerint a héten egyre többször és több helyen képződik majd rétegfelhőzet és köd, ami nem biztos, hogy hamar feloszlik. Ilyenkor az utakon közlekedőktől fokozottabb figyelem és körültekintés várható el, de vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy az autólámpa különböző funkciói mire valók?

Mozsár Eszter

Ködös időben egyáltalán nem mindegy, hogy miként használjuk az autólámpa funkcióit.

Fotó: Pezzetta Umberto

A hétvégi kirándulás közben döbbentünk rá arra, hogy a szembejövők sajnos nem mindig a helyes lámpát, fényszórót kapcsolták fel. Találkoztunk olyan járművel is, aminek sofőrje – reméljük, csak átmeneti feledékenységből – felejtette el az autólámpa használatát. Sosem szégyen, ha felfrissítjük megkopott KRESZ-tudásunknak. Három okból mindenképpen fontos, hogy helyesen használjuk az autólámpa különböző funkcióit: minket lássanak, mi lássuk a másik közlekedőt, valamint jelezzük helyzetünket, haladási irányunkat. Már ezen a héten is többször lesz ködös reggelünk

Autólámpa helyes használata az utakon, mindig figyeljünk rá.
Fotó: Pezzetta Umberto

Autólámpa nem véletlenül van a kocsin

Az egyik leggyakoribb hiba, amikor rossz látási viszonyok között – ide értendő a ködös reggel vagy a zuhatagszerű esőzés – csupán a nappali menetfényt (DLR) kapcsolja fel a sofőr. A modern autókban sokszor előfordulhat, hogy a nappalai menetfény bekapcsolása során automatikusan még nem kapcsolódik fel a többi jelzőfény, így figyeljünk erre. 

A helyzetjelző lámpa neve is mutatja, hogy mire való, s szerencsére kettő is van belőle. Az elsővel csupán az álló autó helyzetét jelezzük rossz idős esetén, a hátsót viszont mozgó és álló gépjárművön egyaránt kapcsolhatjuk.

A tompított fényszóró kötelező lakott területen kívül, ám rossz idő esetén lakott területen belül se feledkezzünk el róla. Ezt álló járművön tilos használni, kivéve a forgalmi okokból történő megállást, valamint a ködöt és a havazást.

Vannak kedvesebb állampolgárok, akik a fényszórót (reflektort) kikapcsolják, amikor szemből érkezik egy másik kivilágított jármű, azt is jobb esetben éjszaka és lakott területen kívül használjuk ugyebár. 

Nem utolsó sorban létezik az ilyen időkre a speciális autólámpa, azaz a ködlámpa, amit egyébként nem kötelező használni, ám hasznos tud lenni elől (ködfényszóró) és hátul (ködzárófény). Az elsőt álló helyzetben tilos felkapcsolni. A hátsónál pedig arra ügyeljünk – ahogy a neve is utal rá - , hogy több jármű esetén csupán az utolsó hagyja felkapcsolva, így szó szerint zárja a sort. 

A ködös idő beálltával tehát célszerű minderre, valamint egyéb más, a közlekedést nehezítő tényezőre figyelni. 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában