Séta

18 órája

Boda László emléktúra az idősek hónapja és a gyaloglás napja alkalmából

A mostoha időjárási körülmények sem tántorították el a közel harminc lelkes résztvevőt, akik a Boda László emléktúra rövidített útvonalát a Göcseji temetőig esőben is végigjárták. A bátrakat Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntötte a polgármesteri hivatal előtt. A program második része ezúttal elmaradt, a közös tornára október 16-án várják az érdeklődőket az Apáczai VMK-ba.

Arany Horváth Zsuzsa

A gyaloglók a temetőben

Fotó: Siklósi Judit

A gyalogló napot 1992-ben indították útjára a szervezők a Rio de Janeiró-i Föld-konferenciához kapcsolódva. A világnapot mostanra már 68 országban tartják meg, hazánk 1999-ben csatlakozott a mozgalomhoz. A gyalogló világnapot október elején tartják, és ebből az alkalomból Magyarországon 16 megyében rendeznek az egészséges életmódot népszerűsítő fesztiválokat. 

Magyarországon a Magyar Szabadidősport Szövetség indította el a Világ Gyalogló Nap rendezvényt. Zalaegerszegen több évvel ezelőtt először az Egészség Egyesület csatlakozott a szövetség felhívásához. Majd 2016-tól az Egészség Egyesület és az "Életet az Éveknek" Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete közösen csatlakozott a felhíváshoz és a túrát azóta Boda László emlékére szervezik.

Boda László nyugdíjba vonulását követően társadalmi feladatokat vállalt, vezette a Mezőgazdasági Nyugdíjasok Klubját, alapítója volt a csácsi Évgyűrűk Nyugdíjas Klubnak, s elnöke az Életet az Éveknek Országos Szövetség Zala Megyei Szervezetének. A Zala Megyei Idősügyi Tanácsban az alakulástól kezdve az elnöki tisztséget töltötte be a 2016. januárban bekövetkezett haláláig. Nevéhez fűződik többek között, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Szenior Akadémia elindulhatott a városban. Aktív közéleti szerepvállalását 2013-ban Zalaegerszegért Díjjal ismerte el a város.

A 8. éve megrendezésre kerülő túrán az idei esztendőben is a Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az Éveknek" Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete nyugdíjasklubjai, az Egészség Egyesület, valamint a zalaegerszegi idősügyi szervezetek tagjai vesznek részt.  
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában