Térségi híreink röviden

2 órája

Kerékpárút épül Zalaegerszegnél, zászlók világa Nagykanizsán, MŰSZAK 2024 Keszthelyen

Mozsár Eszter

A kerékpárút látványtervének piros, zöld, kék vonalai a nyomvonalat mutatják

Fotó: Pezzetta Umberto

Kerékpárút épül Zalaegerszeg és Teskánd között

Kerékpárút épül Zalaegerszeg és Teskánd között, amelynek most induló üteméről az egyik csomópontnál, a zalaegerszegi Hock János utca és a Belső Elkerülő utca csatlakozásánál tartottak sajtótájékoztatót a uniós forrást elnyerő konzorcium képviselői. A kerékpárút 2025-re készül el. A város 2009-től 20 km kerékpározható utat épített. Teskánd felé a kerékpáros összeköttetés a TOP programnak köszönhetőn 2025-re közel 5 kilométerrel fog bővülni. A megyei önkormányzat irányításával erre a célra közösen elnyert támogatási keret 1 milliárd forint, de a közbeszerzés lefolytatása után a zalaegerszegi Sprint Kft. nettó 594 millió forintért nyerte el a feladatot. Zalaegerszegnek az is kiemelt célja, hogy helyi vállalkozók építsék az új létesítményeket, jelezte ez alkalommal is a polgármester. A kerékpárút Zalaegerszeg nyomvonal 3467 méteren, az észak-nyugati ág 183, az andráshidai ág 326, az ebergényi ág 150 méteren valósul meg. 

 

Mellrák: figyelemfelhívó séta rózsaszín lufikkal

A zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete is csatlakozott a rózsaszín októberhez. A Mindszentyneumban péntek délután Séta a mellrák ellen című rendezvényre várták a tagokat, akik az előadásokat követően az emlőbetegségek elleni küzdelem jegyében figyelemfelhívó sétára indultak rózsaszín lufikkal. A mellrák továbbra is a vezető halálok a nők körében. Magyarországon évente mintegy 8 ezer új emlőrákos beteget diagnosztizálnak, melyből 258 nő zalai. Dr. Máhr Károly, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház onkológiai osztályának vezető főorvosa ismertette a szomorú adatokat. Mint mondta, minél korábbi stádiumban fedezik fel az emlőrákot, annál nagyobb az esély a gyógyulásra. 

 

Zászlók világa Nagykanizsán

Zászlók világa címmel nyílt meg nemrégiben a nagykanizsai Medgyaszay Házban Gelencsér Gábor nyugalmazott újságíró, gyűjtő és szerzőtársa, Kalmár Anikó közös kiállítása. A különféle érdekes zászlókat november 5-ig lehet megnézni az intézményben. Öt kontinens 50 zászlója került a paravánokra, sőt néhány a teret is megtöri. Mindenhonnan öt olyan zászlót is választottak, melyeken különféle motívumok jelennek meg. Ezen kívül több olyan nemzeti lobogót is felraktak, amik több színből állnak össze, mint például a magyar trikolór. 

 

MŰSZAK 2024: szabadság és művészet találkozása a Balatoni Múzeumban

Tizennegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Balatoni Múzeumban, Keszthelyen a MŰSZAK összművészeti tárlat, amely október 26-án debütált, ezzel lezárva a múzeum idei kiállítási szezonját. A MŰSZAK (Művészek Szabad Alkotóközössége) eseménysorozat immár hagyománnyá vált, és évente inspiráló közösségi találkozót biztosít különféle művészeti ágak alkotóinak. A tárlat 35 kiállító művész alkotásait vonultatja fel, akik mindegyikétől két művet láthatunk. A kiállítás február végéig látogatható és az összművészet jegyében nemcsak vizuális alkotások, hanem versek is helyet kaptak a keretekben, Takács-Szencz Lívia illusztrációival. A kiállítás színes spektrumot kínál, ahol a festmények mellett a lírai költemények szintén fontos szerepet töltenek be. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában