Mérföldkő Zalaegerszeg történetében: 140 éve engedélyezték a rendezett tanácsú várossá válását

Az 1867-es kiegyezés megkötése után sokáig nem lehetett tudni, hogy a korábbi mezővárosok közül melyik kerül a járási főszolgabíró felügyelete, és melyik közvetlen a megye fennhatósága alá. Egerszeg, sok más sorstársával együtt, igyekezett a főszolgabírói hatalomtól megszabadulni. Főként azért, mert így nem képviselhette a megye előtt közvetlenül a saját érdekeit. Bármilyen ügyben csak a járást irányító főszolgabírón keresztül érintkezhetett a megyei önkormányzattal és a felsőbb hatóságokkal. A főszolgabíró köteles volt véleményt fűzni a város által előterjesztett kérelmekhez, amelyek mindig ennek kíséretében jutottak a megyei közgyűlés elé. Észrevételei a dolgok végső kimenetelét jelentősen befolyásolták.

A városok helyzetét végül az 1871. évi XVIII. törvénycikk rendezte, mely a települések közjogi viszonyait illetően három kategóriát állapított meg: rendezett tanácsú város, nagyközség és kisközség. Az érintett helységeknek záros határidőn belül el kellett dönteniük, hogy melyiket választják. Az egerszegiek ekkor, félve a rendezett tanácsú státusszal járó nagyobb anyagi terhektől, a nagyközségi besorolás mellett döntöttek.

Sokat vesztett ezzel a megye székhelye… És nemcsak azért, mert továbbra is járási fennhatóság alatt maradt, hanem azért is, mert nem jöhetett létre egy, a rendezett tanácsú városokra jellemző, fejlett közigazgatás, ahol az egyes szakágazatok kellőképpen elkülönülnek, és a tisztségviselők magasabb szakképzettséggel, jóval több fizetésért, hatékonyabban dolgozhatnak. Számos hatáskört is kiengedett ezzel a kezéből Zalaegerszeg. A rendezett tanácsú városok kezelhették például a piaci, a mezei, a hegyi, a vásári, az építészeti és közegészségügyi rendőrséget, a törvény szabta keretek közt eljárhattak az iparügyekben, valamint beavatkozhattak a gazdák és cselédeik között oly gyakori perpatvarokba. Állandó árvaszékeik útján gyakorolhatták az árva- és gyámhatóságot is. Ezenkívül anyagi értelemben is veszteség érte, hiszen a rendezett tanácsú városok számára egy külön bevételi forrás állt rendelkezésre azáltal, hogy a közvetett államadókra is vethettek ki pótlékot, s jövedelmeik gyarapítása végett a város területén illetékeket, helypénzeket és vámokat szedhettek.

Zalaegerszeg lemaradt sok más tekintetben is. Fájó pontként emlegették a vasút hiányát, s a régi vágy, a gimnázium megvalósítása sem sikerült még ekkor. Volt ugyan postája, két vendégfogadója, gyógyszertára, vágóhídja, két kisebb kórháza, aggápoldája, takarékpénztára, emellett azonban csak a hivatalok kölcsönöztek némi városias színt a településnek. Külső megjelenése is eléggé falusias képet mutatott. Az utcákat még sok zsúpfedeles, földszintes ház szegélyezte, állandó gondot okozott a szennyvíz elvezetése, a közterületek tisztán tartása. Ráadásul a szomszédos Kanizsa jó ideje már minden követ megmozgatott, hogy elhódítsa Egerszegtől a megyeszékhelyi pozíciót. Földrajzi adottságai, lélekszáma és gazdasági fejlettsége mindezt kellőképpen indokolták, s az ott élő népes kereskedő és iparos réteg anyagi áldozatokra is hajlandó lett volna ennek érdekében. Az 1870-es évek elejétől fokozatosan kiépülő polgári államszervezetet kiszolgáló és a megyei adminisztráció elhelyezésére is alkalmas kellő számú épület viszont Egerszegen állt rendelkezésre. Óriási összegekbe került volna ezeket Kanizsán felépíteni, az Egerszegen megmaradó épületek viszont egyáltalán nem lettek volna ez esetben kihasználva. Egerszeg egyik legfőbb érve ez volt Kanizsa aspirációival szemben. Ugyanakkor az itt tömörülő hivatalnoki - értelmiségi réteg egyre inkább belátta, hogy ha Egerszeg meg akarja őrizni megyeszékhelyi rangját, sürgősen tenni kell valamit a város fejlődéséért. Tudták, ha nem felel meg a kor kihívásainak, visszavonhatatlanul lemarad, s mások veszik át szerepkörét. Az első lépés, amit a cél eléréséért meg kellett tenni: a város kezébe adni saját sorsának irányítását, vagyis nagyközségből rendezett tanácsú várossá válni!

A kezdeményezés a helyi értelmiségi körökben jól ismert népszerű ügyvédtől, Kovács Károlytól indult ki, akit nagyfokú közéleti érdeklődés és kiváló szervezőkészség jellemzett. 1884. augusztus 7-én ő terjesztette a városi képviselő-testület elé a rendezett tanácsúvá való átalakulásról szóló javaslatot.

A törvényes előírások szerint nagyközség csak belügyminiszteri engedéllyel válhatott rendezett tanácsú várossá. Ehhez igazolni kellett, hogy a változtatást a polgárok közül legalább annyian kívánják, mint amennyien Egerszeg összes állami egyenes adójának felénél nagyobb részét fizetik. Az átszervezés ugyanis többletkiadásokkal járt. A szükséges aláírások hamar összegyűltek. A nevek között olyan jeles értelmiségiek szerepeltek, mint például Glavina Lajos főispán, Svastits Benő alispán, Udvardy Ignác polgári iskolai igazgató, Ruzsicska Kálmán főtanfelügyelő, Mihálovits Károly törvényszéki bíró és még sokan mások. De az iparosok és kereskedők is szép számmal képviseltették magukat. Így három hét múlva, 1884. augusztus 28-án már létre is jött a képviselő-testületi határozat: Egerszeget rendezett tanácsú várossá kell alakítani. Hamar fel is terjesztették a kérelmet a minisztériumhoz, aztán az izgatott várakozás napjai következtek: vajon miféle döntés születik?

A válasz késő ősszel érkezett meg: Tisza Kálmán miniszterelnök belügyminiszteri minőségében 140 évvel ezelőtt, 1884. november 17-én engedélyezte Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válását. A hírt a városi képviselők az 1884. november 27-i testületi ülésen tudták meg, és a helyi sajtó tudósítása szerint „zajos éljenzéssel” fogadták. Az öröm csillapodtával a következő év elejétől aztán már az új képviselő-testület megalakítására kellett koncentrálni. Az 1885. április 22-én megtartott városi képviselő-választás után 1885. május 13-án már szavazhatott is az új grémium a polgármester és a tisztségviselők személyéről. Az előbbi állásra egyetlen pályázó jelentkezett Kovács Károly személyében, akit a jelenlévők közfelkiáltással polgármesterré választottak. Majd a többi tisztségviselő megválasztására került sor. Zalaegerszeg előtt ezzel új lehetőségek nyíltak, melyeknek eredményeit az eljövendő évek városfejlődése látványosan bizonyította.