Az állatorvos ’56-os záhonyi emlékei

- Számos sírunk van az ottani temetőben. Így volt ez az idén is, innét hívtam fel ismerősömet, s a következőket mondtam a telefonba: balról előttem van Szlovákia, jobbról Ukrajna, mögöttem pedig Magyarország. Akkor még nem így volt. Örök emlékem marad, hogy láthattam, amikor megkezdték, s innét özönlötték el az országot az orosz tankok 1956 november 4-én. Itt már október 23-án látszott, hogy vészes a helyzet. A bátyám Budapesten volt kiskatona, s nem tudtunk róla semmit. Ugye, akkor nem volt mobil telefon, a hírek nem úgy terjedtek, mint most – eleveníti fel Mihály azokat a napokat, órákat. Már október huszonharmadikán, pont orosz órájuk volt, amikor elment az iskola előtt egy tank. Alig várták, hogy vége legyen az iskolának, máris szaladtak le a Tiszához, hogy láthassák, mi zajlik ott.

Végeláthatatlan sorban keltek át a tankok a Tiszán, emlékszik vissza Szinku Mihály 

– Az oroszok már akkorra felépítettek egy pontonhidat a folyón, amelyen végeláthatatlan sorban keltek át a tankok a Tiszán. A híd két végén egy-egy katona irányította a tankok vonulását. A felőlünk lévő oldalon egy tatárképű katona volt az irányító, aki a folyóra mutatott, s azt kérdezgette: Suez, suez? Megszólalt a vasútállomás hangosbemondója, s az állomásfőnök arról beszélt, tegyük ki a faluban a fehér zászlót, mert meg fogják támadni, s ne rombolják le Záhonyt – emlékezik Szinku Mihály, s elmondja, hogy később, egy Balaton mellett lakó egyetemi csoporttársa is azt mesélte, a Balatonban is Szuezt vélték felfedezni az oroszok, mert úgy tudták, oda vitték őket.

Teltek-múltak a napok, egyre vadabb hírek érkeztek, az iskolában abbahagyták az orosz nyelv oktatását, elkezdték a németet tanítani.

Földbe taposták a sírok keresztjeit

– November 4-én reggel rábíztak Erzsi nénire, a szomszédunkra, hogy menjek el vele a misére. Amikor a kis patak hídjához értünk, láttuk, hogy a temető, s Nagy Kálmán hatalmas almása, valamint tüzérlaktanya között megindultak a tankok. Földbe taposták a sírok keresztjeit, szilánkosra törték derékban a nagy almafákat, s lövés dördült. Erzsi néni, aki nehezen járt, rám kiáltott: futás haza! S úgy szaladt, hogy alig értem vele. Szerencsétlen két háborút is megélt, tudta, mi következhet – mondja Mihály, akit másnap megkért az egyik barátja, hogy menjen vele a tüzérlaktanyába, mert az édesapja az éjjel nem jött haza. A falu utcáin összegyűltek a laktanya tisztjeinek felségei és sírva, jajveszékelve siettek a laktanya felé. Borzalmas látvány fogadott bennünket – szorul el most is a torka.

Halott sorkatonák feküdtek a laktanya udvarán

A laktanya udvarán halott sorkatonák feküdtek, akiket akkor szedtek össze az ezzel megbízott, láthatóan ittas munkások, akiket a gyerekek nem ismertek. A halottakat, válluknál, lábukat megragadva, mint a zsákot dobálták egy autóra. Az egyik katonának hiányzott a feje, egy munkás megtalálta: - Na, ez is itt van - mondással feldobta az autóra. Egyetlen tiszt sem volt a kiürült laktanyában. Két nap múlva derült ki, hogy előtte a szovjetek barátságos focimeccsre hívták ki a magyarokat, majd a játék után baráti poharazásra került sor. Ennek az lett vége, hogy a tiszteket az egyik pillanatban felhajtották a teherautóra, majd marhavagonokba zárták őket, s jó két nap múlva engedték csak el.

– Évek múlva derült ki számomra, hogy a zalatárnoki tsz főkönyvelő-helyettese, Sebők Géza bácsi is ott szolgált akkor a záhonyi laktanyában. Elmesélte, hogy amikor az oroszok megtámadták őket, tisztek nem lévén szétfutottak. Menekülés közben ledobálták a ruháikat, alsónadrágban kértek menedéket a környező falvakban. Őt egy lány engedte be, s bújtatta el.

El is hozta őt Zalába, és feleségül vette. 

„Ti is ellenforradalmárok vagytok, fel kell az ilyeneket akasztani!”

– A bátyám is otthagyta a csapatát, s gyalog, két hét alatt ért haza Záhonyba - említi még Mihály, majd elmesélte, hogy az iskolában újra elkezdték az orosz oktatását, s mindjárt dolgozatot kellett írniuk. Ő mellé egy lemaradt rossz tanulót ültettek, aki egyest kapott a munkájára. Mérgében a füzettel csapkodott, s azt kiabálta, miért kell ezzel kínozni a gyereket? Az iskola igazgatója megfenyegette őket, „Ti is ellenforradalmárok vagytok, fel kell az ilyeneket akasztani!”

1991-ben kaptak emléktáblát a Záhonyban megölt sorkatonák ezzel a felirattal: „Azon hősi halottak emlékére, akik a legdrágább kincsüket, a fiatal életüket áldozták a szabadságért!” Pedig nem történt más, mint, ahogy a Bibliában van, elment a pásztor, elszéledt a nyáj - ők rosszkor voltak rossz helyen.