Szlovéniai kiránduláson a zalai látásfogyatékosok csapatával (galéria)

Hogy nem olyan nagy dolog? Próbálják meg bekötött, vagy csak résnyire nyitott szemmel megtenni! A kirándulók ugyanis a vakok és gyengénlátók zalai egyesületének mintegy 30 fős, Zalaegerszegről, Nagykanizsáról, Keszthelyről, Lentiből és térségükből összeszövetkezett lelkes és vidám csapata, akik elhatározták, hogy megismerkednek Ptujjal, Szlovénia legrégebbi városával, beveszik annak híres várát, majd tiszteletüket teszik Maribor régi városközpontjában is. Hívtak: tartsak velük! Miért is ne?

Már az oda út is romantikusan alakult, mondhatnánk úgy is: a szükségből erény kovácsolódott. Lendváról ugyanis nem a sztrádán, hanem Dobronak, Muraszombat felé fordítva szekereink rúdját, a kis falvakon át vezető, egyébként kiváló minőségű alsóbbrendű közutakon haladva cserkésztük be céljainkat. A Kolping Támogató Szolgálat 4 darab akadálymentesített kisbuszával utaztunk ugyanis, s az autópálya díja nagyon megdrágította volna az amúgy kedvezményes, támogatott szállítást. Az út így hosszabb volt és lassabban haladtunk, viszont közelről megcsodálhattuk a szlovén "vidéket", a falvakban benéztünk az udvarokba, láthattuk, hol tartanak a gazdák az őszi munkákkal, tanakodtunk, mi lehet az a szántóföldi növény, amelyik ilyenkor virágzik - kiderült: a hajdina, alias pohánka, ami így késő ősszel takarmányként és zöldtrágyaként is kiváló, addig is a méhek degeszre gyűjthetik a kaptárokat a gyógyító hatású hajdinamézzel.

- Nagy könnyebbség nekünk, hogy már több mint 10 éve számíthatunk a Kolping Támogató Szolgálat speciális kisbuszaira, sorstársaink közül ugyanis nem mindenki tudna tömegközlekedési eszközzel és segítség nélkül utazni, vagy nem engedhetné meg magának a drága kirándulást. Rendszeresen a kolpingosokkal jutunk el vetélkedőkre, rendezvényekre, ünnepségekre. Ezúttal a zalaegerszegi szolgálat 1, a lenti központ 1 és a keszthelyi szolgálat 2 akadálymentesített kisbuszával utazunk 32-en, beleértve önkéntes segítőinket is, akik nélkül teljesen vak sorstársaink nem tudtak volna velünk jönni, pedig nekik is szükségük van az ilyen kiruccanásra - magyarázta Choma Balázs, a Vakok és Gyengénlátók Zala Vármegyei Egyesületének és a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének az elnöke, aki maga is súlyosan látásfogyatékos.

A vármegyei egyesület elnökhelyettese, a 7 fős keszthelyi csoport vezetője, nem mellesleg a közösség egyik legaktívabb és legvidámabb tagja, Zelkó Zoltán teljesen vak, mégis egyedül, minimális segítséggel kászálódott ki a buszból és kapaszkodott vissza. Segítője a neje, tudta, néha hagyni kell, hogy küzdjön, hogy egyedül oldja meg a feladatokat.

- Látó ember voltam, 40 éve élek sötétségben, kimászva a gödörből összeszedtem magam, elég jól boldogulok, amit meg tudok tenni, ahhoz nem kérek segítséget - így Zelkó Zoltán, akit harmonikájának köszönhetően a csapat muzsikusaként is jegyeznek. - Hogy mit jelent a teljesen vak embernek a kirándulás? - kérdezett vissza. - Természetesen a jó társaságot, a jókedvet, a vidámságot, hiszen sorstársak között felszabadultabbak lehetünk. A fogyatékkal élők számára a legrosszabb megoldás a begubózás, a legnagyobb ellenség pedig a magány. A látnivalókat a feleségem elmondja, én elképzelem, s ehhez társul plusz értékként a rengeteg információ, amit menet közben kapunk hozzá.

Mert diplomás idegenvezetőnk, Iványi Ildikó, aki szintén önkéntes segítőként (grátisz) kíséri a társaságot, útközben minden településről, épületről vagonnyi adattal gazdagította patronáltjai tudását - mint Choma Balázs megjegyezte, ezúttal is teljesül egyik alapvető törekvésük: a sorstársak műveltségének csiszolása. Ptuj fellegvára sem lógott ki a sorból, persze nem csak a középkori erődítményről és urairól tudtunk meg sok mindent, de megismerhettük múzeuma gyűjteményének jelentős részét, ízelítőt kaptunk a feudális lakáskultúrából, bejártuk a képtárat, a lóistállóból kialakított bemutatóteremben megnéztük az UNESCO által az emberiség szellemi, kulturális örökségének listájára felvett hagyományos farsangi fesztivál, a Kurentovanje főszereplőinek ijesztő külsejű, zajongó figuráit, amelyek a mohácsi busókhoz hasonlóan képesek elűzni a telet és termékennyé varázsolni a nőket.

A zalaegerszegi Takács Gábor 15 évesen veszítette el a látását, így neki is van mihez viszonyítani. Mint mondta: lelki szemei előtt szinte látja, amit önkéntes segítője: Suszter Anita közvetít az őket körülvevő világról, az ódon várról, az elegáns épületekről, a Dráva csillogó vizéről, a távoli hegyekről. Persze a látnivalón kívül is sokféle élmény érheti az ember fiát, magyarázta Gábor, s ezek egy vak ember számára még a képeknél is fontosabbak. Egy barlangi túrán például nem igazán érezte jól magát: csúsztak-másztak, kényelmetlen helyeken jártak, még a fejét is jól beütötte, egy darabig bánta is, hogy odament. S mit ad isten? Még egy hónap múlva is büszkén sorolta a barátainak, milyen nehézségeket küzdött le, s nevetve mesélte, hogyan verte be a fejét egy sziklába.

Pécz Eszter, a Kolping Támogató Szolgálat Zalaegerszeg intézményvezetője nem csak az akadálymentesített gépkocsijukat bocsátotta a vakok, látásfogyatékosok rendelkezésére, hanem mintegy önkéntesként is csatlakozott a kirándulókhoz - jól jött a segítsége például a belépőjegyek intézésénél is. Jövőre lesz 20 éves a zalaegerszegi Kolping Támogató Szolgálat, kedvezményes gondozási tevékenységük mellett szállító szolgáltatásuk szeptembertől ingyenes, s hamarosan kapnak egy másik akadálymentesített járművet is, s úgy még tökéletesebben tudják majd teljesíteni a fogyatékossággal küzdők egyéni és csoportos megrendelését. Minden fogyatékossággal élő közösséggel jó a kapcsolatuk, mondta, a vakokkal és gyengén látókkal akár barátinak is mondható, tette hozzá. S mert az azért mégsem mindennapos, hogy szinte egy egész vármegyét érint egy szolgáltató akciójuk, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (Koszisz) szociális igazgató helyettese, Fülepi Henrietta is leutazott Zalába, s autójukkal családostól a konvojhoz csatlakoztak, aminek eredményeképpen velük is gyarapodott a látásfogyatékosokat támogató csapat.

Szó, ami szó: kicsit fájó szívvel hagytuk ott Ptuj városát, akadt volna még bőven látnivaló, fenn is hagytuk a bakancslistánkon, de, maradva a Dráva mentén, szerettük volna betenni a lábunkat Szlovénia 2. legnagyobb városába, Mariborba is. Igaz, ott gyorsan ránk esteledett, de némi ízelítőt azért kaptunk az óváros látnivalóiból: megnéztük a zsinagógát, a víztornyot, az Öreg-hidat, jártunk a Fő téren, a Vár téren, sétáltunk a Dráva-parton, megcsodáltuk a legalább 400 éves Öreg szőlőt, ami a Guinnes-rekordok rangsora szerint a világ legöregebb szőlőtőkéje, az idén is termett vagy 35-40 kilót az egyik legrégebben háziasított kék borszőlő fajtából, a "Fekete bársonyból". Múzeum is épült köréje és minden évben hatalmas fesztivált rendeznek a tiszteletére. Mégis engedtessék meg nekünk, hogy mi meg úgy tudjuk: a világ legöregebb szőlőtőkéje Pécsett, egy családi ház udvarán éldegél, de a gazdája nem engedi, hogy a vizsgálathoz megsértsék a tőkét, mert félti, hogy belepusztulna az öreg növény.