Ez a főnix nem támad fel – Sötét Főnix filmkritika

Pótforgatások, a szövegkönyv átírása, 50 percnyi kivágott jelenet, és még sorolhatnánk. Volt tehát probléma bőven a munkálatok során, így hamar elterjedt, hogy az eredmény nézhetetlenül pocsék lett. Ez szerencsére csak minimális mértékben igaz, de a helyzet így sem túl rózsás.

A mutánsok és emberek békében élnek, Xavier professzor (James McAvoy) végre elérte célját. A csapat legújabb küldetése során Jean (Sophie Turner) megsérül, illetve elnyel egyfajta idegen energiát, aminek hatására még erősebbé, ám instabilabbá válik. A többieknek kell megfékezniük, mielőtt még nagyobb kárt okozna.

A rövid gyorstalpaló után egyből az űrben találjuk magunkat, ahol a sikeresen elvégzett feladat közben megtörténik az a bizonyos incidens, aminek hatására Jean elkezd változni. A felvezetés korrekt, érkeznek a „tünetek”, kiderülnek a múltbéli sérelmek. Tetszett, ahogy bizonyos karakterek más élt kaptak. A professzor kezdetben jóval arrogánsabb, és a saját nimbuszának építésén fáradozik, Raven (Jennifer Lawrence) pedig határozottan lázad és érezhetően nem ért egyet mentora nézeteivel. Ahogy haladunk előre a cselekményben, sajnos úgy lesz egyre csapongóbb és szétesőbb a Sötét Főnix. Jean érezhetően válságon megy keresztül, próbálja megfékezni a pusztító énjét, s érezzük a vívódását, de még így is túl gyorsan ingázik a jó és a rossz között. Ahogy megismerkedik és néhány szót vált egy rejtélyes idegennel, egyből társai ellen fordul, amibe bele lehet magyarázni az elkeseredettséget, de mint motiváció, édeskevés. Jean jellemével lehet leginkább összefoglalni, hogy mi is a probléma Simon Kinberg művével. Mintha maga sem tudná eldönteni, mi szeretne lenni, néha jó, de többször rossz döntéseket hoz, amik tragikus következményekhez vezetnek. Benne van a potenciál, de az igazi erejét nem tudja megmutatni.

A Sötét Főnix legnagyobb problémája, hogy borzasztó súlytalan. A tét, a tettek hatása elenyésző, s hiába szórakoztató valamelyest, amit látunk, ez önmagában még nem teszi emlékezetessé az alkotást. Külön bosszantó, hogy az első X-Men trilógia záróakkordja is a Főnix-sztorit dolgozta fel, de ott ami félremehetett, az félre is ment. Jelen esetben egy fokkal talán jobb a helyzet, de az egyik legnagyobb hatású, legjobban megírt képregényes sagáról beszélünk, amihez a Sötét Főnix piszkosul méltatlan.

Természetesen nem csak negatívumokról lehet beszélni, bőven vannak erényei is a filmnek. Mivel az előző felvonásokhoz képest kifejezetten kevés szereplőt mozgat Kinberg, így szinte mindenki megkapja a maga jelenetét (kivéve Higanyszálat – Evan Peters –, aki azért hiányzott). Nagyon örültem, hogy mélyítették Bestia (Nicholas Hoult) karakterét, illetve az akciójeleneteknél végre sikerült kihasználni Árnyék (Kodi Smit-McPhee) teleportálási képességének hasznosságát. Ha már az akcióknál tartunk, az egyértelmű csúcspont a végső, vonatos harc, amely kellően intenzív, látványos és jól koreografált. Az eredeti terv szerint az űrben játszódott volna az utolsó csata, de egyáltalán nincs okunk panaszra, a vagonokban látott zúzda minden igényt kielégít.

Valószínűleg senkinek az élete nem lett volna kevesebb, ha a Sötét Főnix nem készül el. Látszik rajta, hogy sok viszontagságon ment keresztül, mire megszületett, s ehhez képest a végeredmény messze nem lett rossz, de pont emiatt bosszantó Kinberg munkája. Se nem jó, se nem botrányos, amíg nézzük, elvagyunk a már ismert hősökkel, a színészek abszolút jók, de a filmet nagyon hamar elfelejtjük. Remélhetőleg ez a főnix is feltámad majd a jövőben, egy szebb, érettebb köntösben, de egyelőre nyugodjon békében.