Legújabb könyvéről beszélt Grecsó Krisztián a zalaegerszegi könyvtárban

Zsúfolásig telt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nagyterme a február végi hétfőn, amikorra Grecsó Krisztián József Attila-díjas írót vártuk az ügyben, hogy meséljen, olvasson legújabb könyve, a Valami népi című novelláskötete lapjairól. Az egyik legnépszerűbb kortárs írót, költőt, szerkesztőt a Mi. Nők. Együtt. Egymásért. elnevezésű zalai programsorozatnak köszönhettük. A többes szám indoklásául: a szervezők (Zalai Falvakért Egyesület a Flex Fundation támogatásával) e sorok íróját kérték fel a beszélgetés vezetésére. 

– Nem készülted túl magad egy kicsit? – kérdezte mosolyogva a közvetlenségéről is híres vendég, látva kérdéseim céduláinak halmazát. Igaz, háromnapi hideg élelem és a hozzá tartozó idő se lett volna elég, ha mindenre ki akartunk volna térni. Grecsó Krisztián ugyanis termékeny szerző, könyvei szépen gyarapodva sorakoznak a polcainkon, ráadásul, mondhatni, máris elég vastag életanyag áll mögötte, holott 1976-os születéssel fiatal ember. 

Mivel cseppet sem morózus, elzárkózó, titkolózó költővel, íróval van dolgunk, olvasói, kedvelői tudják, megküzdött a legnehezebb kórral, örökbe fogadott kislányt nevel könyvkiadóban dolgozó szerkesztő feleséggel. Azt is, hogy szülővárosa, Szegvár népe annak idején, a Pletykaanyu című regény megjelenésekor becsületsértési pereket indított ellene, nehezményezve a település „kibeszélését”. Ennél attraktívabb belépő nem is kell az irodalomba, a könyve megjelenésekor, 2001-ben alig akadt, aki nem értesült róla, berobbant a kortárs szerzők planétájára egy bátor vidéki fickó, Grecsó a neve. 
Vidék. Hm. Elképzelhető, ahogy Budapesten talajt fog a dél-alföldi bölcsész, a megyei napilapos újságíró? Amúgy jól sikerül a landolás, Kemény István, Nádasdy Ádám, Spiró György barátságát élvezi, az egyik legolvasottabb hetilap, a Nők Lapja szerkesztője lesz, majd az Élet és Irodalomé, ahol a mai napig egyengeti az utat a legfrissebb prózatermés előtt. 

Vidékről az irodalom és a kultúra (hiszen nemcsak ír, zenél is, mostanában Hrutka Róberttel, korábban a Rájátszás sorozatban) fősodrába kerülve sem volt mentes a szorongástól, erről Zalaegerszegen is beszélt. 

– El kell szakadni ahhoz, hogy újra a tiéd legyen az, amit meg akartál tagadni. Eleinte nehezen éli meg az ember, de az eltávolodás lehetővé teszi a visszatérést, a megértést. Idő is kell hozzá, hogy hitelesen tudjak szólni a mindörökre közegemmé lett világról. Sőt az is, hogy mostanra Budapest is az enyémmé vált. Igazából nincs is Budapest, csak benne sok kisebb város vagy falu, hiszen oda mindenki ment valahonnan. És az is számít, hogy a lányom ott nő fel, neki az az otthon. Igaz, ha hazautazunk, jó látni, ahogy azokat a helyeket is magába olvasztja. 

Grecsó Krisztián izzó élménye az apaság, erről vall a Nők Lapja hasábjain e témában futó sorozatában. Megtanulhatjuk tőle, milyen mély, odaadó figyelemmel érdemes követni a gyerekeinket, akik, huss, egy pillanat alatt felnőnek. Szerzőnk mutatja, ne szalasszuk el a pillanatokat. 

– A gyerekversek születése izgalmas váratlanság. Fürdettük Hannát, én nyugtalan lettem, a feleségem látta rajtam, hogy vers készülődik. Rám nézett: „Jön?” – kérdezte. „Aha.” „Akkor menj, írd.” 

Egy kötetnyivel már kaptunk is belőlük, Belefér egy pici szívbe címmel. 

Milyen a vidéki ember? Budapest ide vagy oda (díszpolgár a XIII. kerületben, s persze már Szegváron is), ő kisvárosi katolikus, mondja, ez az identitás határozza meg a konfliktuskezelését, önmaga elviselését, a kellemetlenséget okozni nem akaró készségességét, a munkához, de még a pénzhez való viszonyát is. Mindehhez társul az édesapja be nem váltott vágyainak árnyéka. Aki csak tervezte, de végül lemondott a kreatív életről. Ezzel adott talán lendületet a fiainak (Grecsó Krisztián öccse táncművész lett). 

Nem csak ő hatott. A nagymamája maga is írogatott, bár csak a már befutott unokának mutatta meg saját írásait. Innen tudja, hogyan ismerkedtek meg a leendő nagypapával. 

– Mindenkinek tudnia kéne, hogy és mikor szerettek egymásba a nagyszülei, szülei, félő, kevesen mondhatják el ezt magukról. Kérdezzék, amíg lehet. 
Nagyapját példaképnek is tartja, hiszen „az ő szívében elfért a szegvári abált szalonna és a pesti színházak szeretete is”. 

A vidék és a főváros a Valami népi novellái egyikében válik szét és egyesül újra, amikor a polgári lakás felújításakor a mesteremberek a kibontott falban fura textilt találnak. Hajdani, vidékről felkerült cseléd rejthette el a fehéren fehér fonallal kivarrt hímzést? Ami alig látszik… A szimbólumhoz aznap este mi is hozzátehettük a magunkét, egy hetési fehér hímzéssel ajándékozva meg a vendéget Kocsisné Koszorús Anikó zalai népi iparművész jóvoltából. 
Vidék és a nők. Az író édesanyja természetes aggódásának ikerérzéséről aznap este beszámolhatott a közönség soraiban ülő egyik hölgy. Zalai híresség (Bödőcs Tibor) édesanyjaként mesélt. Büszkeség és féltés elegye két oldalról világítódott meg. 

Grecsó Krisztián szerint az olvasó szabad ember. Egyenrangú a szerzővel. Mit akart mondani az író? Tanárias a felvetés és rossz is. Az olvasó magától megtalálja magát a szövegben. Vannak ihletett pillanatok az író számára, az olvasó meg hozzáteszi a magáét.