Egerszegi mozikeringő

Az 1900-as évek legelején már Zalaegerszeget is sorra megérintették a korszak új technikai vívmányai, melyek között kitüntetett szereppel bírt a mozi, vagyis a „mozgófénykép”, ahogy akkoriban nevezték. Az első filmvetítésre 1903-ban, az Arany Bárány Szálloda nagytermében került sor, ahol egy székelyföldi vállalkozás kápráztatta el a város közönségét. Az első állandó mozit az Arany Bárány udvarán álló, az új zsinagóga 1904-ben történt felépítését követően szakrális szempontból immáron feleslegessé váló régi izraelita templomban rendezték be. Az Edison névre keresztelt vállalkozásnak, látva annak üzleti sikerét, 1912-ben már konkurenciája is akadt. Kummer Gyula a kávéházának emeleti helyiségét alakíttatta át mozi céljára, mely az Apolló nevet kapta.

A Gábor Béla – a híres színész, Gábor Miklós édesapja – által üzemeltetett Edison mozi Zalaegerszegen a két világháború közötti időszakban meghatározóvá vált a műfajában. A szórakoztatás ezen formája, különösen a hangosfilm megjelenése után, még népszerűbbé vált, így a moziterem egyre szűkösebb és az idő előrehaladásával egyre elhasználtabb lett. Ezt felismerve a negyvenes évek elején, az időközben meghozott ún. zsidótörvények miatt az abban nem érintett feleség által üzemeltetett mozi felújítását határozták el. A hivatalosan már Budapesten lakó Gábor Béláné 1942-ben meg is terveztette az egykori zsinagóga korszerű átalakítását, amit Asztalos Béla fővárosi műépítész végzett el, aki több akkori pesti mozi (Híradó, Savoy, Pátria) átépítésében is részt vett, így kellő gyakorlata volt ebben. Apró érdekesség, hogy a statikus tervezést Trautmann Rezső fiatal építészmérnök végezte, aki később a szocialista érában építésügyi (és városfejlesztési) miniszter, majd az Elnöki Tanács elnökhelyettese lett. A tervek szerint a földszinten 308, míg az erkélyen 150 férőhelyet alakítottak volna ki. Ezek a tervek azonban több okból sem valósultak meg.

A városi képviselő-testület hallani sem akart az átalakításról, mivel így nehezebb lett volna megszabadulni Gáborék üzleti vállalkozásától. A korábbi kisebb tűzesetekre és más, inkább mondvacsinált közegészségügyi és még homályosabb közerkölcsi okokra hivatkozva a városi rendőrkapitány 1942-ben betiltotta az Edison működését. Ugyanebben a levélben azonban le is lepleződik a betiltás valódi oka, nevezetesen, hogy egy Pék Gyula nevű keménfai lakos „…a napokban kapott mozgófényképszínház létesítésére elvi engedélyt. Nevezett megfelelő tőkével rendelkezik, és mozgófényképüzemét még ez évben fel akarja építeni”. Teljesen világos, az Edison képében meglévő konkurenciát politikai alapon akarták eltávolítani a leendő új mozis elől, aki nem mellesleg a politikailag teljesen elfogadott Baross Szövetség pártfogoltja volt. Gábor Béláék azonban nem hagyták annyiban, minden törvényes eszközt megragadtak mozijuk megtartása érdekében, és nem is teljesen sikertelenül. A vármegyei alispán mint másodfokú építéshatóság érvénytelenítette a városi képviselő-testület felújítást tiltó határozatát. Erre a város újratárgyalta az ügyet és a benyújtott tervek módosításával engedélyezni kényszerült 1943 márciusában az átépítést. Néhány héttel később városi képviselők egy csoportja – hátterükben a kormányzó Magyar Élet Pártjával és a Baross Szövetség helyi fiókjával – dr. Árvay László városi tiszti főügyész vezetésével ezt a döntést fellebbezte meg. Ezután újra nekiláttak a tervek átdolgozásának, ami azonban idővel lendületet vesztett, ugyanis még 1944 májusában is a tervek finomítására szólították fel Gábor Bélát, de a háborús események miatt erre már nem került sor. Az épületet a háború utolsó hónapjaiban a német katonaság raktárnak használta, melyet a visszavonulás során már nem tudott teljesen kiüríteni, így a felhalmozott élelmiszer- és egyéb készletek megsemmisítése mellett döntöttek, ami az épület felgyújtásával volt a legegyszerűbben megoldható…

Mindeközben a már említett, újdonsült moziengedélyes Pék Gyula is elkészíttette leendő új mozijának a terveit, éspedig nem mással, mint Asztalos Bélával. A kívülről tetszetős, belülről kifejezetten modern épületet, amelyben a mozi mellett szálloda is helyet kapott volna, a Kossuth és Petőfi utca sarkán akarták felépíteni „Baross Ház” néven. 1943 végén hozzá is kezdtek az építkezéshez, de a háború okozta anyaghiány, végül a front közeledése miatt csak a pinceszint kiásásáig jutottak. A gödör csaknem két évtizedig, a hatvanas évek elején ide épített bank és lakóház elkészültéig éktelenkedett a város közepén.

A háború után így állandó moziépület nélkül maradt Zalaegerszeg, aminek a megoldása egy évtizeden keresztül foglalkoztatta a város új vezetését. A vetítések ideiglenes helyeken, többek között az Arany Bárány télikertjében, illetve a Korona Szálló nagytermében folytak, majd 1952-től a Petőfi és Kosztolányi utca sarkán álló egykori Katolikus Kultúrházban állandósultak. A városvezetők mindenképpen egy új és reprezentatív filmszínház építésében gondolkodtak, amelynek tervezése 1953-ban meg is kezdődött. A megbízást a Győri Tervező Iroda Soproni Fiókja kapta, ahol a neves tervező, Winkler Oszkár végezte a feladatot. A Széchenyi téri helyszín mellett még szóba került a Rákóczi út 2–4., és a Kossuth út 13–15. is, de végül a reprezentativitás okán a főtéri helyszín mellett döntöttek. Winkler egy rendkívül igényes, minden porcikájában egyedi tervezésű, háromemeletes, lakásokkal kombinált, valóságos mozipalotát tervezett. A szóhasználat nem véletlen, ugyanis a hivatalos iratokban sokáig Mozipalota volt az épület megnevezése, ami a felhasznált anyagok és különösen a belsőépítészeti kialakítás miatt egyáltalán nem volt indokolatlan. Az építkezés 1955-ben indulhatott meg és 1956 decemberében be is kellett volna fejeződnie, de a forradalmi események és más tényezők miatt a mozi hivatalos átadására végül csak 1958 elején került sor.