Kiss István György pásztorfaragás-gyűjteménye Gébárton

Az aradi vértanúk arcképe nevükkel együtt a vékony bot testén. Zrínyi Miklóst ábrázoló bot, egyetlen a maga nemében. Első világháborús hadifogságban született, itt-ott cirill betűs feliratot is tartalmazó,  ökölbe szorított kezet ábrázoló faragások. Vérrel, pipahamuval festett, karcolt, spanyolviaszozott alakok.

Kiss István György hiánypótló munkát végzett el, amikor 1966-ban belekezdett az értékmentésbe, s gyűjtötte a zalai, vasi, bakonyi pásztorfaragásokat, és közben barátságot kötött a fafaragókkal.

A téli szünet kivételével január 31-ig látogatható, múzeumi viszonyok közt is a második helyen álló kollekció több, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett fafaragó munkáját mutatja be, például a bizsókot (faragóeszköz) mesterien forgató Kapoli Antal és fia, a nagyradai Perczel János, Badacsonyi Lajos, Breglovics Kálmán, a világkiállítást is megjárt Soós Lajos, a galamboki Pápai Sándor, a vörösmezei Tüttő György, Zsiborás István, a Göcseji Múzeum igazgatója által biztatott, falusi jeleneteket faragó Tőke Imre, Nagy Pál Miklós faragásai  láthatók.
A tárlat tematikus, használati és alkotói rendbe szedi a faragványokat, különválasztva a botok típusait. A gulyás-, csikós-, kondás- és juhászbotok jellegzetesen eltérőek. Mindegyik más-más formájú, aszerint, ahogy az állattal való bánás gyakorlata megkövetelte. Sétabotot ünnepi alkalommal vettek elő. Több tablón láthatók történelmi témákat „feldolgozó” botok. Magyarországon a nemzeti függetlenedési törekvések nyomán az ornamentika, a növényi és állatfigurák mellett a nemzeti jelképek, hazafias szimbólumok, címerek, híres emberek, hősök is megjelentek. A botokon kívül fokosok, kanászbalták is helyet kaptak a tárlaton.

A népi szobrászat figurális ábrázolásai önállóan, vagy a pásztorember számára fontos használati tárgyakon köszönnek vissza: sótartók, ivócsanakok, borotválkozótokok és tükrösök körkörös, frontális díszítése tanúskodik az alkotókedvről. A faragók saját élményeiket is gyakran szerepeltetik a fafelületeken. Vallásos tárgyú szobor, feszület, az egyedi, csak a magyar tájakra jellemző emberábrázolás szintúgy több került a tárlókba.
A válogatásban is szerepet vállaló Szabó Zoltán etnográfus, a Hagyományok Háza tudományos főmunkatársa a november 11-én elhangzott megnyitóbeszédében először az ifj. Horváth Károly kezében lévő, Pápai János által faragott és a zenész édesapja, id. Horváth Károly gyűjtötte furulyára hívta fel a figyelmet, ekképp összekapcsolva Kiss István György két szenvedélyét. A szakember a néprajzi értékek őrzése sikerének három elemére hívta fel a figyelmet: az Európa-szerte egyedülálló, a Kárpát-medencére jellemző, a XIX. században virágzó népi faragókra, a tárgyakat használókra és az összegyűjtőkre. 

Prokné Tirner Gyöngyi, a gébárti alkotóház korábbi vezetője a szombati esten barátok nevében emlékezett Kiss Pistára. „Az iskolában, ahol tanított, szeretett volna létrehozni egy múzeumi szobát, ahol a mezőgazdasághoz köthető emlékeket szeretett volna elhelyezni”, mondta visszaemlékezésében, hozzátéve, "...több kiállításhoz is kaptam anyagot gyűjtéseiből”.  Sajnos, a gyűjtőkkel történt sok-sok beszélgetést nem jegyezte le a gyűjtő, bár Kiss István könyvet szeretett volna írni a gyűjtéseiről, a gyűjteményről, de erre már nem maradt ideje. „…A magángyűjtők új generációja is megöregedett anélkül, hogy tudásuk megosztásával, a pásztorművészetet, a táji, regionális jellemzőket segítette volna feltárni a tárgyak adatainak közzétételével”- írta a könyvkezdeményben „A múlt bennem él, fizikailag, tárgyiasult formában is kézbe foghatom...”