A Fehérkulcsos vár legendája

A gyűjtőmunka során több mint 22 ezer földrajzi nevet azonosítottak a megye területén, a nagyközönség pedig 1964-ben vehette kézbe a „Zala megye földrajzi nevei” címet viselő vaskos kötetet. Ennek értékét az is emeli, hogy főként a Letenyei és a Nagykanizsai járásokban elhelyezkedő települések esetében nem pusztán a földrajzi nevek listáját olvashatjuk, hanem az azokhoz kötődő népi hiedelmek, népi névfejtések rövid leírását is megtaláljuk. Érdemes megemlítenünk, hogy a Zala Vármegyei Levéltár őrzi a gyűjtőmunka eredeti kérdőíveit, amelyek a kötetben megjelentekhez képest valamivel részletesebb leírásokat tartalmaznak. Különösen érdekes információk szerepelnek a Nagykanizsától mintegy 20 kilométer távolságra, északnyugati irányban található Valkonya (vagy ahogyan 1908 előtt nevezték: Vakonya) község esetében.

Az alig 260 lakossal bíró településen a földrajzi nevek gyűjtését Belső Franciska valkonyai tanítónő (eredetileg domonkos rendi nővér) végezte, munkáját pedig 11 helyi adatközlő segítette. A település helynevei kapcsán több hiedelmet is rögzítettek, így például olvashatunk a Soroki-dűlőről, amelynek gémeskútja egykor a boszorkányok, láncosok és lúdvércek gyülekezőhelye volt. A falutól nagyjából déli irányban, a borsfai és a becsehelyi határhoz közel húzódik a Malomi-rét vagy Malmi-rét névvel illetett terület. Ezzel kapcsolatban pedig a következőket találjuk a kötetben, illetve a kérdőíveken: „Vízimalom állt ott. De ott volt valamikor régen a Fehérkulcsos vár egy része is, amelyet egyszer a felduzzasztott patak pusztított el. Tégla és kőépületmaradványok még most is találhatók itt. [A rét] közepén bővizű árok húzódott és arra malmot építettek. Idővel a víz lefolyt, az árok feltöltődött. Ezen a tájon feküdt a Fehérkulcsos vár egy része. Egyszer, karácsony tájt felduzzadt a víz, elöntötte a várost. A víz lassan lefolyt, a mostani árkot hagyta. […] Egyébként a keresztesháborúk idején a francia kiskeresztesek vetették meg alapját az első királyok idejében várossá fejlődött Fehérkulcsos várnak.” A vár a település északi részén álló régi erdészlakkal kapcsolatban is szóba került: „A Fehérkulcsos várral és a török időkkel kapcsolatban emlegetik, hogy az udvaron ma is álló körtefa alatt bővizű kút volt. Abba rejtették el a vár harangját és a város sok kincsét.”

Néhány évvel a kötet megjelenése után Kerecsényi Edit néprajzkutató az alábbiak szerint összegezte mindazt, amit a Fehérkulcsos várral kapcsolatban a népi emlékezet megőrzött: „a Jágerház udvarán igen bővizű kút van. A monda szerint a tatárjárás idején abban rejtették el a Fehérkulcsos vár harangját és az egykor itt állt város sok kincsét. A falutól délre Becsehely–borsfai határ közelében a Malomi-réten egykor nagy vízimalom állt. Itt volt a hagyomány szerint a Fehérkulcsos vár egy része is, melyet a törökfutás idején a felduzzasztott patakkal pusztítottak el, hogy az ellenség kezébe ne kerüljön. Ma is találhatók ott tégla és kőépületmaradványok.”

Fentiek kapcsán azonban azt is meg kell említenünk, hogy a „Zala megye földrajzi nevei” című kötet bevezetőjében a szerkesztők leszögezték, nem tudnak felelősséget vállalni az ilyen jellegű adatokért, bár elképzelhető, hogy ezeknek a hiedelmeknek is van történeti alapjuk. Kétségtelen tény, hogy a ránk maradt, Valkonyára és annak környékére vonatkozó középkori oklevelek nem említik, hogy ezen a vidéken vár vagy város létezett volna. Arról sem rendelkezünk megbízható adatokkal, hogy a Fehérkulcsos vár legendája mikor bukkant fel először. Ha azonban abból indulunk ki, hogy a legtöbb ilyen típusú történetnek mégiscsak lehet némi valóságalapja, akkor érdemes számba vennünk néhány lehetséges magyarázatot.

Mivel a Valkonyai-patak a Malomi-réten folyt keresztül, kézenfekvőnek tűnik, hogy valamikor a középkorban valóban működhetett itt egy vízimalom. Mások úgy vélik, hogy egy templom is volt a környező dombok valamelyikén, valahol ott, ahol a népi hiedelem szerint egykoron a Fehérkulcsos vár állott. Vagyis elképzelhető, hogy a legenda a török háborúk időszakában elpusztult régi templom és malom emlékét őrzi. Térben és időben tágítva

vizsgálódásunkat, két érdekes levéltári forrás kerül látókörünkbe. Az első egy 1733-ban felvett, Valkonya határaira vonatkozó jegyzőkönyv, amelyben egy idős borsfai jobbágy, bizonyos Máté János azt vallotta, hogy a falu (tehát Valkonya) határa délen a gyanóci kútnál húzódott. A másik forrás a 19. század első felében végrehajtott második katonai felmérés során készült térkép, amely a Malomi-réttől délre húzódó területet Gyanóci-rétként tüntette fel. Márpedig a kanizsai uradalom 16. század második felében készült urbáriumai (vagyis a jobbágyok földesúrral szembeni kötelezettségeit, szolgálatait rögzítő iratok) szerint, ezen a környéken létezett egy Gyanowc/Gyanolch nevű település. Sőt mi több, a mai valkonyai elágazóval átellenben, a Perenyei-rétként emlegetett területen (vagy annak közelében) egy Perenye nevű falu is állt. A két település a török háborúk idején néptelenedett el, miután a portyázó katonaság többször is felgyújtotta azokat. Mindezek alapján arra is gondolhatunk, hogy a Fehérkulcsos várral kapcsolatos hiedelmek nem is egy konkrét településre vonatkoznak, hanem a környék elpusztult falvainak az emléke maradt fenn ebben a formában. Ezt a magyarázatot erősítheti az is, hogy a legenda a szomszédos Borsfán is ismert volt, de ezen változat szerint a Fehérkulcsos vár Kistolmács mellett, valahol a Kozári-rét közelében állt, amíg a környező mocsarak el nem nyelték. Ám ha valaki karácsony éjszakáján a környéken sétál, még hallhatja, ahogy a mélyben a vár harangjai megkondulnak. Az eddigiek alapján talán már nem okoz meglepetést, hogy a középkorban két falu is létezett a közelben, amelyeket a korabeli oklevek Kazar/Kozar, illetve Chernoha/Chornoha néven emlegettek. Ezek a települések szintén a török hódoltság időszakában váltak pusztasággá.

Arról sem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy Valkonya környezetében számos régészeti lelőhely található, amelyek a középkortól kezdve a római koron keresztül egészen az őskorig szolgáltatnak leleteket a szakemberek számára. Egy 2013-ban tartott terepbejárás során pedig a régészek éppen a Malomi-réten fedeztek fel egy új lelőhelyet, ahol középkori és római kori kerámiatöredékeket sikerült összegyűjteniük. A környék tehát már a történelem hajnalán is lakott volt és szinte biztosra vehetjük, hogy az évszázadok során itt élt emberek időről időre rábukkantak a földből előkerülő tárgyakra, épületmaradványokra, amelyek köré aztán meséket, legendákat szőttek. Ezek aztán generációról generációra hagyományozódtak, időnként talán hozzátettek vagy kihagytak belőlük egy-egy epizódot, míg végül a ma ismert formájukban lelkes kutatók írásban is rögzítették azokat.