A ZVE vívója már a juniorok között bizonyít 

2023.09.27. 20:15

Rubin Mattia remekül kezdte a szezont

Elkezdődött a vívók számára a Magyar Kupa versenysorozat, aminek az első két fordulóját a tőrözők számára a Törekvés SE vívótermében rendezték meg.

Kerkai Attila

Rubin Mattia mindkét napon bizonyított

Fotó: ZH

A Zalaegerszegi Vívó Egyletet négyen képviselték a juniorok korosztályában, közülük többen még fiatalabb korcsoportú versenyzőként.

A tavasszal még kadét korú és Európa-bajnoki címet szerzett Rubin Mattia remekül kezdte az új versenyszezont. Az első versenynapon nem talált legyőzőre, azaz a dobogó legfelső fokára állhatott. Remek formáját mutatja, hogy első éves juniorként a második napon is az élmezőnyig jutott, hiszen csupán az elődöntőben szenvedett vereséget szoros asszóban és így a harmadik helyen zárt.

A lányok mezőnyében a kadet korú Simon Borbála az első napon az érmes és pontszerző 6. helyen, míg másnap a nyolcas döntőről éppen csak lemaradva a 9. helyen végzett. A legjobb 32 közé jutott a két nap során Antal Katalin, Bagosi Bendegúz, Csatlós Gellért, Szabó Bálint és Világhy Szilárd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában