Négy egerszegi érem az újonc országos bajnokságon

2024.05.15. 10:00

Bajnok a ZVE fiú tőrcsapata

Az újonc korosztályú (14 év alattiak) tőrözők országos bajnokságán a ZVE négy érmet szerzett, a legfényesebb a fiúk által csapatban szerzett bajnoki arany, míg a lányok ezüstérmesek lettek. A fiúk egyéni küzdelmében Gróf Domonkos a dobogó második, Bóbics Ádám pedig annak a harmadik fokára állhatott fel.

Kerkai Attila

Az aranyérmes fiú tőrcsapat és az ezüstérmes leány csapat edzőikkel

Fotó: ZVE

A Törekvés SE csarnokában rendezték meg az újoncok idei országos bajnokságát, a ZVE pedig igazán népes csapattal utazott a fővárosba. Összesen 17 egerszegi vívó állt pástra, Budapesten rendezték meg a 14 év alatti vívók Országos Bajnokságát, ahol 17 zalaegerszegi versenyző képviselte a kék-fehér színeket. A fiúk egyéni küzdelmében (64 induló) Gróf Domonkos és Bóbics Ádám eleve esélyesként várhatta a küzdelmeket, és igazolva mindezt, mindketten a legjobb négy közé kerültek. Az elődöntőben egymás ellen kellett vívniuk, ebből a csatából Gróf Domonkos került ki győztesen, aki az aranyért vívhatott, Bóbics Ádám pedig bronzérmes lett. A döntő izgalmas csatát hozott és nem is lehetett volna szorosabb, amivel a végén a Ludovika versenyzője, Farkas Ákos egy tussal nyert, így Gróf Domonkos ezüstérmet szerzett. A ZVE további helyezettjei: 22. Delacasse Vilmos, 29. Sali Dávid, 40. Nagy Balázs, 48. Rudas Medárd, 53. Besenczi Zsongor, 55. Rudas Hunor, 60. Horváth Patrik).

A leányok egyéni versenyében (63 induló) Bagosi Borka volt az, aki a ranglistahelyezések alapján a végső győzelemre is esélyes volt az egerszegiek közül. Ennek megfelelően biztosan jutott be a legjobb nyolc közé, a négy közé jutásért viszont a későbbi győztessel, Mészöly Reginával (Halásztelek) került szembe, aki nyert, Bagosi Borka pedig az 5. helyen végzett. (A ZVE további helyezettjei: 21. Iván Blanka, 21. Darabos Flóra, 30. Matécsa-Sergyán Mira, 34. Tamás Lili, 44. Zólyomi Blanka, 56. Huszár Dóra.

Az egyéni küzdelmeket a csapatküzdelmek követték, és a ZVE mindkét együttese remekelt. A fiúknál 14 csapat indult, a ZVE (Bóbics Ádám, Gróf Domonkos, Delacasse Vilmos, Sali Dávid) a második kiemelt együttesként biztosan jutott a döntőbe. Az aranycsatában, a Törekvés ellen 42-25-re győztek az egerszegiek, így bajnoki aranyérmet ünnepelhettek!

A leányok csapatversenyében a ZVE szintén jó esélyekkel várhatta a küzdelmeket. A lányok szépen meneteltek (Bagosi Borka, Darabos Flóra, Iván Blanka, Matécsa-Sergyán Mira) és szintén a döntőbe jutottak. A fináléban a BHSE ellen kissé elfáradva már alulmaradtak, de a megszerzett ezüstérem remek eredmény.

A ZVE négy megszerzett érme pedig az újonc korosztályban kiváló műhelymunkára vall. A csapatot Fekete Gábor (vezetőedző) és Simon Kristóf edzők készítették fel. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában