Manapság triatlonban remekel, de a motorozás örök szerelem marad

– Benzingőzbe születettem, hiszen édesapám a sportágban dolgozott, vezette előbb a szakosztályt, majd a Kanizsa Motocross SE élére állt – mesélte. – A nagykanizsai Zrínyi-iskolába jártam, ahol nagyon az elején tornásztam, kipróbáltam a kajakot, a kenut. Egyikben sem töltöttem túl sok időt. Időközben a család szinte minden hétvégén vagy a Petőfi utcai gödörben rendezett versenyeket irányította, vagy utaztunk egy másikra. Kisgyerekként nagyon élveztem azt a miliőt, hiszen amikor pihentek a motorok, a nyeregbe ülhettem, de a koszos, sáros, vizes sisakokat is mindig a fejembe húztam, játszottam a motorversenyzőt.

Kálmán úgy emlékszik vissza, hogy 10 éves lehetett, amikor kapott egy lengyel gyártmányú Romet Pony motort és azzal gyakorolt, de az utánpótlásnak akkor még nem rendeztek hivatalos versenyeket. Arra emlékszik, hogy Piliscséven tartottak gyerekfutamot, de ott a Romettel szemben nyugati technikákkal indultak az ellenfelek.

– Aztán 14 évesen kaptam egy 125 köbcentiméteres krosszmotort, ami még méretre is nagy volt, de azzal gyakoroltam és indultam is versenyeken – folytatta. – Alig vártam, hogy motorozhassak, nem számított az eredmény sem, inkább az élmény vitt magával. Például kezdetben egy Barkaszt használtunk csapatbusznak, amiben együtt utaztunk a motorokkal. Utána édesapám a fővárosból szerzett egy mozgó boltnak használt Ikaruszt, amiben minden máshol volt, mint az egyszerű helyi járatokon. Kicsit átalakította és abban a formájában már hasonlított egy lakóautóhoz.

Kálmán a Cserháti szakképzőbe járt (ma technikum), ahol az érettségi után a technikumot választotta, később pedig az egyetemen mérnök-tanár diplomát szerzett.

– Kezdetben motokrosszban indultam, aztán egyre inkább a hosszú távú, úgynevezett endruo szakágban találtam "otthonra" – folytatta. – Továbbra is élveztem a motorozást, a különféle versenyeket, az 1990-es években különféle bajnokságokban indultam, de mindig a 125 köbcentiméteres motorommal. Gyakran szerepeltem az élmezőnyben, szerencsére jöttek a különféle színű érmek, ami még nagyobb lendületet és önbizalmat adott a folytatáshoz. Talán a legemlékezetesebb szezonom a 2008-as volt, amikor minden a helyére került és az amatőrök között a másodosztályban felértem a dobogó csúcsára. Az aranyérem feljogosított arra, hogy felkerülhettem az elit osztályba. Három évvel később a magyar abszolút bajnokságban harmadik lettem. A többi szakág viadalain az endurokrosszban, az ötórás versenyben is bronzérmeket szereztem, vagyis az élmezőnyben maradtam.

Aztán Vaska Kálmán figyelme inkább a családja felé fordult, a motorozás a háttérbe szorult. Bár a döntésében az is közrejátszott, hogy nem érezte jól magát már a motoron, gyakran lett rosszul. A motorok bütykölését, felújítását és szerelését viszont soha nem hagyta abba. Közben pedig rátalált a triatlonra, a duatlonra és a futásra, azóta pedig a szabadidejében feleségével együtt gyakran láthatjuk Nagykanizsán edzeni.

– Hobbiból eljártunk biciklizni a barátokkal, aztán egyszer eldöntöttük, hogy a következő évben Nagyatádon teljesítjük az Ironman, vagyis a vasember kihívást csapatban – mosolygott az 52 éves sportoló. – Így is lett, és olyannyira beszippantott az a közeg, hogy arra készültünk és újból teljesítettük együtt. Később kétszer egyéniben szintén megcsináltam a 3,8 kilométer úszást, a 180 kilométer kerékpározást és  a 42 kilométeres futást. Rendszeresen járok versenyekre, legutóbb egy duatlonon lettem 5. helyezett. Napi szinten edzek, változó, hogy éppen mit, felváltva igyekszem, hogy megtartsam a jó formámat.

Vaska Kálmán gyermekei nem folytatták a motorozást, de a sport szeretete a vérükben van. A 19 éves Barnabás sokáig úszott, aztán belekóstolt a triatlonba, de most mérnök-informatikusnak tanul, így inkább arra koncentrál. A 17 éves Botond már 6 éves kora óta judózik, a Röntgen Kanizsa Judo Klub versenyzőjeként sikert sikerre halmoz.

Vaska Kálmán a stafétát Bernáth Réka egykori kosárlabda-játékosnak adta át.