A Maróczy Géza-díjas Horváth Tamás vezette csapaté az utolsó magyar érem a sakkolimpiákról

Régóta ismerjük egymást, bemutatkozni nem szükséges. Mégis, most, hogy a díj kapcsán leültünk  beszélgetni, érdekelt, hogy vajon Horváth Tamás igazából minek tartja magát: sakkozónak, szövetségi kapitánynak, sportvezetőnek...

- Nyugdíjasnak  - érkezett azonnal,  a tőle megszokott, némi iróniával átszőtt válasz. - Azonban tényleg érdekes a felvetés, hiszen sakkozóként kezdtem és úgy nézett ki, hogy nagyon rossz nem is voltam. Aztán amikor elérkezett az érettségi ideje, és a jövő megtervezése , a család úgy döntött, hogy tanuljak, a sakk meg mehet az mellett is. Így kerültem a Kandó Kálmán  főiskola erősáramú szakára, ahol aztán diplomáztam. 

Itt,  ezen a ponton  kedves felesége, Valéria asszony egy oklevelet tesz elénk, hiszen a jogutód, az Óbudai Egyetem  által küldött Aranydiplomát mutatja, rajta a szöveggel: a Kandó Kálmán Főiskolán 49 éve  szerzett diploma emlékére.   

Ám,  vissza még egy kicsit a múltba. Horváth Tamás  azt már érezte, hogy a kettő együtt nem fog menni,  magyarul a  magas szintű sakkozás és a tanulás, illetve a munka,  noha Európa-bajnoki bronzérmet is szerzett a magyar csapattal Plovdivban. Elkezdett gyerekek oktatásával foglalkozni, mindemellett az akkori ZTE  sakkcsapatának is a tagja volt és egyre inkább érdekelte a versenyszervezés. Ahogy mesélte, volt egy ötlete, hogy Zalakaroson szervezzenek egyet, de nem igazán támogatták az ötletét, hiszen plusz terhet jelentett volna mindenkinek. 

-  Portisch Ferenc  volt akkor a vezetőedző,  én pedig szerettem volna, ha összejön a zalakarosi viadal, úgyhogy eldöntöttem:  magam veszem a kezembe ezt a dolgot  -  emlékezett vissza a kezdetekre, hiszen 43 évvel ezelőtt rendezték meg először a Zalakaros Kupát, amely  azóta  is  él és világnagyságok sora játszott a fürdővárosban az évtizedek során. - Egyúttal  az is eldőlt, hogy a sport mellett maradok. A ZTE csapatával  1972-ben az NB I.-be jutottunk, aztán jött a váltás, amikor a Zetéből  kitettek bennünket és 1987 februárjában megalakítottuk a Csuti Antal sakk Klubot. A Z. Csuti-Hydrocomp csapatával hatszor nyertük meg a magyar bajnokságot,  csodálatos időszak volt az,  tényleg a legjobbak voltunk. Ma már hatvankét éve, hogy  igazolt versenyző vagyok,  amit kimondani is szörnyű, hogy milyen hosszú idő... 

Horváth Tamás  sportvezetői  karrierje is  szépen alakult, hiszen  megyei delegáltként 11 évig volt a Magyar Olimpiai Bizottság  tagja,  közben a Magyar Sakkszövetség szakmai alelnöke volt 24 éven keresztül. Azt mondja nem amiatt, mert szakmai alelnök volt,  ugyanis a szövetségi kapitányi poszt nem járt automatikusan ezért, hanem azért  kapta meg a megbízatást, mert megválasztották rá. Először 1990-ben, Újvidéken vezette sakkolimpián a magyar válogatottat, utoljára 2014-ben, Tromsö-ben, ahol  ezüstérmes lett a magyar együttes Polgár Judit, Lékó Péter, Almási Zoltán, Balogh Csaba  és Rapport Richárd összetételben. 

-Amikor elvállaltam a feladatot,  és három egymást követő olimpián én vezettem a csapatot,  tettem egy fogadást  Polgár Judit férjével, hogy  soha nem lesz kétszámjegyű a helyezésünk - árult el egy kulisszatitkot ebből az időből. - Hanti-Manszijszk-ban negyedik, Isztambulban kilencedik, Tromsö-ben pedig másodikak lettünk... Emlékszem, amikor a csapatot ki kellett alakítani,  egy kérésem volt csak a magyar szövetség felé, hogy biztosítsanak nekem egy nyugodt helyet  valahol a szövetség székházában, hogy leüljek Almási Zoltánnak és Lékó Péterrel, hogy ők miként képzelik el a csapatot. Én Polgár Juditot mindenképpen az együttesben akartam látni, s azt is elmondtam:  bárhogy lesz minden, a balhét úgyis én viszem el, hiszen én  vagyok a szövetségi kapitány... A Norvégiában elért ezüstérem  az egy maradandó élmény,  hiszen száznyolcvan ország  között értük el. Én akkor már tudtam, hogy Polgár Juditnak ez lesz az utolsó olimpiája, hiszen korábban elárulta nekem, hogy a bejelenti visszavonulását. Amit aztán megtett a tromsöi sakkolimpia  utolsó napjaiban.  

Apropó, sakkolimpia. Szeptemberben először rendezi meg Magyarország a világeseményt, Horváth Tamás tervezi, hogy elmegy rá, de csak egy rövid időt tervezhet erre. A koronavírus-fertőzés  őt sem kerülte el, egy ebből következett baleset miatt jelenleg is még  korlátozott a mozgásában. Magának a sakkolimpia megrendezését viszont nagy  dolognak tartja. 

- Ez egy  olyan  jelentőségű esemény, amire az egész világ figyel, és nagy dolognak tartom, hogy  Magyarország először rendezheti meg -   jegyezte meg evvel kapcsolatban  Horváth Tamás. - A magyar sakkozás folyamatosan a világ élvonalába tartozott, már korábban is terveztük, hogy elhozzuk a sakkolimpiát, de valahogy soha nem jött össze. Óriási esemény, az összes résztvevőt, ez nagyjából háromezer fő lehet,  vendégül kell látni, ami nem kis szám. Úgy lenne szép, ha ezen a hazai olimpián a pillanatnyi legjobb csapattal tudnánk kiállni,  én mindenesetre bízom ebben. 

Végezetül  ne feledkezzünk meg sem a Maróczy Géza-díjról, sem pedig a Z. Csuti-Hydrocomp SK-ról...  

- A díjat megkapni valóban  jó érzés volt, tudva, hogy ez a legmagasabb szintű kitüntetés a hazai sakkozásban, amit valaki átvehet - válaszolta Horváth Tamás. -   Az új elnökség életbe lépése előtt egy évvel én már bejelentettem, hogy már nem vállalok semmilyen posztot, amit a többség sajnálattal vett tudomásul. Jó érzés volt  az is, amikor később betértem a szövetséghez és  az egyik korábbi kolléga úgy üdvözölt, hogy  az ő szemében én mindig a magyar sakkozás örökös alelnöke maradok. Valóban remek időszakot töltöttem el, jókor kerültem be ebbe a körbe és remek csapatunk volt. Ami pedig a Csuti SK-it illeti, fáj  a szívem miatta...  Nehéz erről beszélni, hiszen hatszoros bajnokcsapatról van szó és azt gondolom, hogy többet érdemelne, minthogy a második vonalban szerepeljen ilyen múlttal a háta mögött. Olyan magyar sportágról van szó, amely nemzetközi szinten is  tényező,  én azt gondolom, hogy több támogatást  érdemelnénk helyben. Hozzá kell tenni azt is, hogy kiestek meghatározó embereink, gondolok itt Sax Gyulára, aki már korábban itt hagyott minket, Horváth Gyula pedig a pandémia áldozata lett. Én megúsztam...