Erőnléti, technikai edzések mellett kikapcsolódás

2024.06.28. 07:00

Karatetábor Zalaegerszegen

Kulturális programok, kirándulás és természetesen sok-sok edzés. Ezek a programok szerepelnek a Zalaegerszegi Shotokan karate Egyesület napközis táborában, amit a héten indított a sportegyesület.

Mozsár Eszter

A Zalaegerszegi Shotokan karate Egyesület táborának első turnusa az alsóerdei élményparkban edzett kedden, háttérben Molnár Tamás

Fotó: Pezzetta Umberto

Több turnusban, több héten át gondoskodik az egyesület a fiatalok hasznos időtöltéséről. A napközis karatetábort néhány éve indították, az egyesület nagy létszámú, családias táborát pedig minden évben Csesztregen tartják augusztusban. Utóbbinak nagyobb hagyománya van, azt tizenöt éve szervezik.

karate tábor résztvevői
A karatetábor résztvevői a gébárti alkotóház jurtáját is szemügyre vették
Forrás: ZSKE

Szerkesztőségünk a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban futott össze a vidám csapattal, melynek tagjai az ott folyó munkát, jelen esetben a kosárfonótábort, valamint az állandó jurtakiállítást tekintették meg kedden. A foglalkozásokat úgy állítják össze, hogy a résztvevők a sportolás mellett megismerjék szűkebb-tágabb környezetüket is, felelte érdeklődésünkre Molnár Tamás edző, az egyesület alapító elnöke. Tavaly is felkeresték az alkotóházat

– Általában tízfős csoportokat fogadunk turnusonként. A tanulásról, edzésről szól a tábor, ám mellette természetesen rekreációs rész is szerepel, így kerékpározunk, strandolunk vagy éppen a város nevezetességeit keressük fel. Az erőnléti és technikai gyakorláson kívül elméleti oktatás kap helyet, így ismerik meg jobban a japán harci művészetet, a japán nyelvet. Naponta három edzés van. Korán reggel érkeznek az edzőterembe, ott kezdjük az edzést, majd a nap során az alsóerdei élményparkba, sportközpontokba látogatunk, délután ötkor ismét az edzőteremben fejezzük be a foglalkozásokat. A tervek szerint pénteken egy nagy őrségi kerékpártúrával zárjuk a hetet – felelte Molnár Tamás.

A karate egyesület augusztusban tartja nyári táborát

Az augusztusi csesztregi táborba az egész megyéből érkeznek majd. A mintegy kilencvenfős Zalaegerszegi Shotokan karate Egyesület tagságának nagy része ilyenkor találkozhat olyan környezetben, ami feltölti az egész évben edző, versenyekre készülő csapatot. Több csoportnak – kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak és versenyzőknek – tartanak augusztusban foglalkozásokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában