Verseny zárta az évadot

2024.07.25. 11:04

Ötvennégy nem igazolt asztaliteniszező vetélkedett

Az előző versenyidény végén is a nagykanizsai Bolyai János Általános Iskolában rendezte meg hagyományos évadzáró versenyét a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség.

Varga Andor

A dobogósok csoportképe az eredményhirdetés után

Fotó: ZMASz

A helyi Kanizsa Sörgyár SE társrendezőként működött közre a viadal lebonyolításában, melyet idén Szabadics Zrt. Kupa, Mura-Dráva Asztalitenisz Verseny elnevezéssel hirdettek meg.

A verseny nem titkolt célja a tehetségek felkutatása, illetve gondozása volt, a mezőnybe egyesületi igazolással nem rendelkező, általános iskolás korú gyerekeket vártak. A szervezők két korcsoportot hirdettek meg, melyekben – a diákolimpiai besorolásoknak megfelelően – az alsós, illetve a felsős évfolyamok tagjai versenyeztek. A házigazdák pedig elégedettek lehettek, hiszen kiemelkedően magas volt az indulói létszám: 54 gyerek érkezett helyi, valamint lenti, nagyrécsei, murakeresztúri, hévízi és vasszécsenyi intézmények képviseletében.

A viadal dobogósai. I-II. korcsoport, lányok: 1. Horváth Dorottya, 2. Nagy Anna (mindketten Nagyrécse), 3. Németh Lotti (Nagyrécse), és Vargovics Mira (Murakeresztúr). Fiúk: 1. Bogdán Flórián (Nagyrécse), 2. Csorba Marcell (Lenti, Arany J. ált. isk.), 3. Nagy Kornél (Lenti, Arany), és Kardos Ákos (N. Bolyai). III-IV. korcsoport, lányok: 1. Kardos Leila (N. Mező gimnázium), 2. Borsodi Réka, 3. Olasz Janka (mindketten Nagyrécse). Fiúk: 1. Bogdán Zoltán (Nagyrécse), 2. Varga Levente (Lenti, Vörösmarty ált. isk.), 3. Cziráki Marcell (N. Batthyány gimnázium) és Nagy Dániel (Nagyrécse).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában