Góczánné Tóth Zsuzsanna két aranyérmet is szerzett

2024.09.03. 11:39

Egerszegi duplázás a szenior bajnokságon

Pályán az utánpótlás és a szeniorok,, így foglalható össze a Zalaszám ZAC hét végéje, hiszen a fiatalok felkészülési versenye mellett a veteránok országos bajnokságán is érdekelt volt az egerszegi atlétikai klub.

Kerkai Attila
Góczánné Tóth Zsuzsanna tovább gyarapította már eddig is  szép éremgyűjteményét
Fotó: ZH

Kezdjük is utóbbiakkal, azaz a szeniorokkal, akik számára a fővárosban, az Ikarus-pályán rendezték meg az idei  szabadtéri országos bajnokságot. A Zalaszám ZAC  fáradhatatlan sportolónője, Góczánné Tóth Zsuzsanna  természetesen  most sem hiányozhatott a mezőnyből. Ahogy pedig tőle megszokhattuk,  nem szokott hazatérni  üres kézzel és most sem tette meg: két bajnoki aranyéremmel gazdagodott már eddig is  szép éremgyűjteménye. Korosztályának 100 méteres   síkfutását (17,80 mp) és távolugrását (298 cm) is megnyerte az egerszegi atlétanő, ami ismét bizonyította felkészültségét. 

A Zalaszám ZAC fiatal atlétái pedig Bonyhádon vettek részt felkészülési versenyen  a soron következő ligaversenyek előtt.  

A Zalaszám ZAC verenyzőinek eredményei. U 14. Fiúk: 80 m:  6. Szabó Mihály 11,45.  Távolugrás:  3. Szabó Mihály Zalaszám-ZAC 488. 

U 16. Fiúk.  100 m gát: 3. Nyári Attila Antal 14,29. 300 m:  2. Nyári Attila Antal  38,54. Súlylökés:  1. Nagy Roland 17,14. Lányok. 80 m gát:  1. Simon Judit  12,93,  2. Gerencsér Vivien  12,99. 
U18.  Fiúk.  Súlylökés:  1. Kovács Lőrinc 15,60. 
Abszolút értékelés.  Férfiak. 200 m:  6. Stanka Olivér 23,29. Nők. 100 m:  5. Kovács Zsófia 13,63,  8. Kósa Kira 13,85.  Távolugrás:  3. Gerencsér Vivien  481.  8. Kósa Kira  444.  400 m:  2. Gyenese Zsófia 61,63, 6. Kardos Zsófia 65,43.  KA 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában