Fehéroroszország és Bulgária találkozik

2024.09.04. 13:01

Zárt kapus Nemzetek Ligája-meccs a ZTE Arénában

Csütörtökön labdarúgó Nemezetek Ligája-mérkőzést rendeznek Zalaegerszegen, hiszen Fehéroroszország – zárt kapuk mellett – a ZTE Arénában fogadja Bulgáriát.

Kerkai Attila

Vladislav Klimovich, a DVTK játékosa (jobbról) nagy csatában a ZTE futballistáival, a ZTE sikerét (5-1) hozó márciusi bajnoki találkozón. A fehérorosz futballista csütörtökön visszatér a ZTE Arénába, de nem az egerszegiek ellen léphet pályára, hanem a bolgár válogatottal szemben Fotó: Pezzetta Umberto

Arról, hogy miként  került Zalaegerszegre a Nemzetek Ligája-mérkőzés, korábban  már írtunk, most pedig eljött az első találkozó ideje. Merthogy, az oroszországi  háború miatt  az UEFA rendelkezése miatt Fehéroroszország nem rendezheti meg  hazai mérkőzéseit a saját  hazájában, így  az ősz során még kétszer vendégeskedik majd a fehérorosz válogatott Zalaegerszegen. Október 12-én Fehéroroszország–Észak-Írország, október 15-én pedig Fehéroroszország–Luxembourg találkozóknak ad helyet a ZTE Aréna.

A Nemzetek Ligájában a C-divízióba tartozó 3. csoport mérkőzései ezek, s mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott a legerősebb, az A-divízióba tartozik. A mieink  Németországgal, Hollandiával, valamint  Bosznia-Hercegovinával  kerültek egy csoportba, Marco Rossi együttese  szombaton, Németország vendégeként kezdi meg a sorozatot. 

Visszatérve Zalaegerszegre, zárt kapuk mellett találkozik a két együttes. A házigazda Fehéroroszország válogatottját 2023 óta egy spanyol szakember, a 49 éves Carlos Alós vezeti szövetségi kapitányként.  Ami a játékoskeretet illeti,  a hazai bajnokság mellett kazah, orosz, örmény pontvadászatokból érkeznek játékosok a válogatottba, de  van izraeli, belga, görög légiós is, sőt egy magyar bajnokságban játszó futballista is!  A Diósgyőr   játékosa,  a 28 esztendős Vladislav Klimovich eddig 39 alkalommal öltötte magára  a nemzeti együttes mezét és most is tagja a válogatott keretnek.  

Bulgáriát Ilian Iliev szövetségi kapitány vezeti, aki 2023 decembere óta tölti be ezt a posztot. A korábbi  34-szeres válogatott játékos a válogatott szakvezetői posztjával párhuzamosan odahaza a Csernomore Varna csapatának a kispadján is ül. A csütörtöki és a  vasárnapi, Észak-Írország elleni keretébe 25 játékost hívott meg. A legnagyobb név a bolgár keretben a 27 éves Kiril Despotov, aki 49 válogatottsággal bír, jelenleg a görög PAOK Szaloniki futballistája, a legtapasztaltabbnak pedig a 33 éves, a ciprusi APOEL csapatában  játszó Gerogi Kostadinov. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában