A korábbi rutinjukat tovább építve várják a rajtot

2 órája

A Vadmacskák SE is elkezdi

Vasárnap a női Amatőr NB I-es kosárlabda-bajnokságban a Kanizsai Vadmacskák SE számára is rajtol a bajnokság.

Kühne László

A fehér mezes Vadmacskák SE fiatal játékosokból álló együttes, de már van rutinjuk is ebben az osztályban

Fotó: Szakony Attila

A Zöld csoportban rajtoló kanizsaiak vasárnap 18 órától az elmúlt szezon alapszakaszát megnyerő Radobasket Törökbálint otthonában kezdik meg a bajnokságot.

A kanizsaiak együttese tovább gyűjtötte a rutint már a tavalyi szezon során, mely végül nyolc győzelmet jelentett a bajnokságban, s a 2024-2025-ös idényben ez akár még gyarapodhat is. A keret mondhatni mind jobban összeszokott, mint azt Gábor Erzsébet, az együttes edzője elmondta, a kerethez nem érkezett senki, az egyre nagyobb rutint gyűjtő játékosok pedig maradtak. A bajnokság mellett még szerepet játszhat a Hepp Kupa is, valamint az utánpótlás bajnokságokban is bizonyíthatnak a fiatalok. Ami a szakvezetés kimondott óhaja, hogy a Vadmacskák győztes mérkőzés mutatói, amennyiben lehetséges, mindenképp emelkedjenek, s ez már jó kiindulási alap lesz a továbbiakra – akár a bajnokság további szakaszára is.

A KVSE az első hazai bajnoki mérkőzését jövő csütörtökön 17.30-tól vívja, az ellenfél a Pécsi VSK NKA lehet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában