Megtanulni az alapokat, erre jó a tanpálya

2024.10.15. 13:30

Síoktatás az Alsóerdőn

Nyilván a cím megtévesztő, elég csak kinézni az ablakon. Viszont tényleg síelnek az Alsóerdei Sport- és Élményparkban, mert erre való az oktatópálya, ahol már folyamatos a munka.

Kerkai Attila

Az, hogy síelnek, nem is volt kérdéses ottjártunkkor, amikor éppen a bocföldei iskolások ismerkedtek a sport rejtelmeivel. A síoktatás egyelőre hó nélkül zajlott, de minden más "igazi" volt: a bakancs, a síléc, a síbot és persze a kötelező védősisak, hiszen elesni a műanyag pályán is el lehet... 

síoktatás
Síoktatás: Huszár  Imre itt a léceken való "közlekedést"  mutatja be tanítványainak 
Fotó: Pezzetta Umberto

Bizony, síelni jó! 

Huszár Imre, a Huski Club vezetője és oktatója elöljáróban elmondta, minden adott a műanyag tanpályán is ahhoz, hogy a síelés "alapfogásait" elsajátítsák a gyerekek, de nem csak gyerekek vannak, akik ily módon szeretnék az első lépéseket megtenni lábukkal a lécen. 

- A "Hejhó, síelni jó!" nyílt sípályák program keretében főleg iskolások érkeztek már szeptemberben is - árulta el Huszár Imre, aki háromcsillagos nemzetközi síoktatói képesítéssel rendelkezik, ezzel bármelyik alpesi országban is oktathat. - Az országban tudomásom szerint negyven műanyag tanpálya van, viszont százötven kilométeres körzetben csak az egerszegi található egyedüliként. A gyerekek nagyon élvezik a csúszkálást, még akkor is, ha nincs hó a lécek alatt. Az ilyen tanpályák abszolút alkalmasak arra, hogy a havon alkalmazandó oktatást elsajátítsák. Alapból költséghatékonyabb is, hiszen nem kell elutazni mondjuk az első havas hegycsúcsig. 

A négy évszakos pálya előnye

Arra is kíváncsiak voltunk, vajon kik húznak sícipőt, amikor még szele sincs a havazásnak, és meglepő válasz érkezett. Tulajdonképpen széles a paletta, Huszár Imre természetesen a kezdő csoportokkal kezdte, de mint mondta, középhaladók is érkeznek és felnőttek is.  Csoportos  órákra  és tanfolyamokra négyéves kortól  lehet jelentkezni, az alatt inkább csak egyéni órákra. 

- A pálya tulajdonképpen négy évszakos, de azért vicces lenne, ha valaki mondjuk a nyári hőségben húzna sícipőt és sílécet. Akkor a strandolás ideje van, magam is ezt vallom - említette. - A szezon szeptembertől áprilisig tart, hiszen a havas síszezon is nagyjából erre az időszakra tevődik itt Európában. Ezt csak azért említem, hiszen síelni máshol is lehet. Ismerek például hasonló végzettségű magyar oktatót, aki nyáron, az európai szezon után például Új-Zélandon oktat, hiszen a déli féltekén akkor van tél. 

Havas és "száraz" síoktatás

Az alsóerdei pálya 75 éter hosszú, két felvonó segíti a visszakapaszkodást a "hegy" tetejére. Huszár Imre Ausztriában is dolgozik, van tapasztalata a havas és a "száraz" oktatásban. S hogy mennyire népszerű a síelés a magyarok körében? Szerinte az. 

- Télen több százezren utazhatnak ki valamelyik síterepre, ez érinthet akár három-négyszázezer főt is, közöttük vannak visszajáró vendégek, főleg a környező országokba. Ha így nézzük, akkor a látogatások száma elérheti a félmilliót is a becslések alapján. Vannak, akik honfitársaink közül kint alapítottak például síiskolát, hiszen lett igény rá. Itthon, noha manapság már tényleg ritka a havazás még télen is, a síelés alapjait az ilyen műanyag tanpályákon lehet elsajátítani, és akkor a kint töltött teljes időt síeléssel lehet tölteni és nem a kezdeti tanulással - tette még hozzá Huszár Imre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában