Szintet lépnek az egerszegi jégkorongosok

2 órája

Titánok harca egyszerre két fronton

Noha jelenleg és korábban is benne voltak a hazai jégkorongsport vérkeringésében, az Egerszegi Titánok most szintet lépnek. A hét végén kezdődő Andersen Ligába is benevezett az egerszegi klub, amelyben új szereplők lesznek, de vállalják ezt a kihívást is.

Kerkai Attila

Simon Alfonz fiatal kora ellenére már sok éve edzősködik, nem fél attól, hogy csapata, az Egerszegi Titánok ( a képen éppen támadnak) megijedne a feladattól

Forrás: Egerszegi Titánok

Az Erste Liga, vagyis a legmagasabb osztály után következik erősorrendben az Andersen Liga. Az Egerszegi Titánok idén először indulnak az U21-es bajnokságban, de emellett kipróbálják magukat az Andersen Ligában is. A rajt számukra most szombaton jön el, amikor az Óbuda vendégei lesznek, majd a hazai bemutatkozásra október 12-én kerül sor, ekkor a Worm Angels lesz a vendég az egerszegi jégcsarnokban.

Fiatalokkal szállnak ringbe

Amikor meglátogattuk a rajt előtt az Egerszegi Titánokat, kiderült, hogy a jövő szombati első hazai meccsre szeretnének nagyobb körítést is szervezni, hogy a közönség is jobban megismerkedjen egyrészt a csapattal, másrészt evvel a számukra új bajnoki sorozattal. Ám előbb arról, hogy miért vágnak bele ebbe a "kalandba", hiszen erős bajnokságba kerülnek.

– Az elsődleges célunk az volt, hogy egy magasabb szintű bajnokságban képviseljük az egerszegi jégkorongot – szögezte le elöljáróban Hunyadi Bianka, az Egerszegi Titánok ügyvezetője. – A másik ok, hogy a régióból is legyen résztvevője ennek a sorozatnak, hiszen úgy tapasztaltuk, hogy ebből a déli, délnyugati térségből van igény rá, hogy bekapcsolódjunk az Andersen Ligába. Igazából az U21-es csapatunk adott volt, emellett igyekeztünk visszahozni olyan zalaegerszegi játékosokat, akik korábban itt hokiztak. Ezen felül olyan fiatalokat hoztunk, akik a térségből valók. Összességében elmondható, hogy egerszegi játékosokra épül az együttesünk. 

Jó ellenfelekkel találkozhatnak 

Az Andersen Liga az a bajnokság – mint mesélték –, amely az erőviszonyokat tekintve a második a hazai bajnokságok között. Olyan játékosokból áll, akik egyelőre kevesebb szerephez jutnak az Erste Ligában, vagy korábbi élvonalbeli rutinnal rendelkeznek, de már csak ezen a szinten jégkorongozó játékosok. Mégsem "öregfiúk" bajnokságról van szó, hanem zömében junior korú, még pályafutásuk elején járó, fejlődni akaró hokisokból. Ilyenek a Titánok csapata is, az edző pedig Simon Alfonz, aki már nyolc éve edzősködik a klubnál és eddig az U18-as , illetve az U21-es csapatot (is) vezette.

– Az eddigi legmagasabb szint ez, amiben indulunk és még a télen fogalmazódott meg bennünk és a játékosokban: mi lenne, ha megpróbálnánk... – mondta el érdeklődésünkre Simon Alfonz. – Volt már másodosztályú együttesünk a bajnokságban, de ott feltétel volt, hogy junior korú játékosok nem szerepelhetnek. Most viszont itt a lehetőség számukra is a bizonyításra. U21-es csapatunk van, de tudni kell, hogy 16-17 éves játékosaink is vannak, akiknek ez egy remek lehetőség lesz. Vannak olyan csapatok, melyek hasonló korú játékosokkal állnak majd fel, szóval ez egy jó erőpróba lesz mindannyiunk számára.

A belépés ingyenes

Az Egerszegi Titánoknál 120-130 fő jelenti az állandó létszámot, a mostani indulástól pedig azt is remélik, hogy egy kicsit nagyobb figyelmet kap majd a sportág. A mérkőzésekre ingyenes a belépés, a jövő szombati (október 12.) első hazai találkozóra a Worm Angels ellen pedig szeretnék, ha szépen megtelnének a lelátók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában