Gorlicei áttörés: jelentős siker volt

A Kárpátokban vívott kemény téli csatákban a monarchia csapatai nagyon meggyengültek. A német hadvezetés kénytelen volt a segítségükre sietni, mert a cári csapatok egy újabb támadása teljes orosz áttörést eredményezhetett volna. A németek a nyugati arcvonalról további 8 hadosztályukat a keleti harcokra újonnan felállított 11. hadseregükhöz vezényeltek. A monarchia VI. (kassai) hadtestével kiegészülve, Mackensen tábornok parancsnoksága alatt Gorlicénél összpontosultak, éppen ott, ahol az orosz cár 3. hadseregének arcvonala nyugatiról szinte derékszögben keletire fordult.

A mit sem sejtő oroszokra 1915. május 2-án addig nem tapasztalt intenzitású tüzérségi tűz hullott, majd a 11. német hadsereg karöltve a József Ferdinánd főherceg vezette 4. osztrák-magyar hadsereggel tizenhat kilométer szélességben és négy kilométer mélyen tört be az orosz területekre.

Magyar tüzérüteg a gorlicei áttörésnél, 1915 májusában. Az oroszokat meglepte a rendkívül intenzív támadás megindulása

A meglepett oroszokat május közepéig sikerült a Középső-Kárpátok és a Visztulától északra eső terület között 100 kilométerrel, egészen a Szan és a Dnyeszter folyókig visszaszorítani. Május második felében az előretörés lelassult, mert gyorscsapatok hiányában a támadó központi hatalmak nem tudták a sikert jobban kifejleszteni, és beérkeztek az első orosz erősítések is. Azonban a szívósan támadó német és monarchista csapatokat megállítani így sem tudták: azok 1915. június 3-án visszafoglalták a korábban elvesztett Przemy lt. Ezzel eldőlt a Szan folyó melletti csata kimenetele, sőt, megteremtődött Lemberg visszafoglalásának lehetősége is. A városért folyó harcokban a Mackensen parancsnokolta központi haderő 11. német hadserege csapást mért Rava-Russzkaja irányába, hogy a cári csapatokat elvonja. Balról fedezte őket a 4. osztrák-magyar hadsereg, míg jobbról, közvetlenül a város ellen indult rohamra a monarchia 2. hadserege Böhm-Ermolli vezérezredes vezetésével. A németek rava-russzkajai áttörése sikerült, ezzel Lemberg sorsa is megpecsételődött: az utolsó orosz katonák június 22-én vonultak ki a városból. Így a cári hadsereg a központi hatalmak sikeres áttörése miatt Galícia és Bukovina nagy részét elvesztette.

A hadászati sikert azonban nem lehetett ennél jobban kihasználni. Olaszország 1915. május 21-én hadat üzent a monarchiának, majd egy hónappal később, június 23-án kezdetét vette az első isonzói csata. A következő hetekben a monarchia csapatai keményen harcoltak az olasz fronton, míg német segítséggel végre a törökök is megszilárdították a helyzetüket a Dardanelláknál. Így július 13-án, a német 12. hadsereg délkeleti irányú támadásával áttörte a még mindig demoralizált orosz arcvonalat, majd mindössze 6 nap alatt leküzdötte a Bobr-Narew védvonal erődítményeit, és már a Középső-Visztula mentén nyomult előre. Ezzel a németek 9. hadserege előtt megnyílt az út Varsó felé, míg a délről rohamozó osztrák-magyar haderő a Visztula és a Bug folyók között a Lublin-Cholm vonalig tört keletre.

Tábori távbeszélő-állomás egy lövészárok mélyén az orosz fronton 1915 májusában. Szeptemberre állóháború alakult ki a keleti fronton

A 4. osztrák-magyar hadsereg itt hatalmas győzelmet aratott a menekülő oroszok felett a július 1. és 6. között lezajlott, második kraszniki csatában. A hónap végére, 30-án elfoglalták Lublint, a XII. nagyszebeni hadtest pedig 1915. augusztus 4-én Ivangorodot. Másnap a németek bevették Varsót, majd augusztus 20-án a novogeorgievszki erődöt is. Mire az osztrák-magyar és német csapatok Siedlcénél találkoztak, az orosz főerőknek addigra sikerült a gyűrűjükből elmenekülni, és szeptember végére megszilárdították helyzetüket Baranovicsi-Pinszk-Dubno térségében.

Ugyan a monarchia 1. és 4. hadseregének még sikerült Luck és Dubnó bevétele, míg a VI. kassai hadtestnek Breszt-Litovszk elfoglalása, de a Rovnót megközelítő csapatokat egy váratlan orosz ellentámadás megfutamította. Ezzel egyidőben, a keleti front északi szakaszán a németek 10. hadseregét Kovnó és Vilna elfoglalása után is megállították a cári csapatok. Szeptember végén az oroszok ismét annyira megerősödtek, hogy a Rokitno-mocsaraktól indított ellentámadásukkal visszavették Luckot, és az októberi esők beköszöntével állóháborúvá alakult át a keleti front addig mozgalmas hadszíntere.

A gorlicei áttöréssel kezdődött monarchista és német hadműveletek hatalmas hadászati sikereket hoztak, de az orosz medvét nem sikerült térdre kényszeríteni. Elvesztették ugyan Galíciát, Lengyelországot, a balti-térséget és Belorusszia egy részét is, de talpon maradtak, amivel bekövetkezett a központi hatalmak félelme: többfrontos háborúba kényszerültek. Nyugaton, a déli, olasz területeken, valamint a Balkánon is folyt már a harc, de a törököket is folyton segíteni kellett. Így, a megmaradt orosz fronttal ellenségeik körbefogták a központi hatalmakat. Hozadéka mindenekelőtt az lett, hogy az oroszok egyenlőre gondolni sem mertek nagyobb támadó hadműveletekre, s a románokat is visszariasztotta a háborúskodástól a cár veresége. Bulgária viszont 1915. október 10-én belépett a háborúba a központi hatalmak szövetségeseként, és megtámadta a szerbeket.