Kultúra

2010.11.19. 19:00

Új tanműhely cukrásztanulóknak

Németh László mestercukrászról nevezték el a Páterdombi Szakképző Iskola új cukrász tanműhelyét, amelyet pénteken avattak fel az oktatási intézményben.

Szabó Judit


A cukrász és pék-cukrász tanulók eddig az olai tanműhelyben sajátították el a szakma fortélyait. Mostantól az olai egység kizárólag a szakácstanulók képzésére szolgál, a leendő cukrászoknak pedig az iskola Báthory utcai központjában, egy régi konyha átalakításával létesítettek gyakorlóbázist 15 millió forintos beruházással, a szakképzési hozzájárulás felhasználásával.

Kónyáné Tömpe Lívia iskolaigazgató elmondta: már hagyomány, hogy tantermeket neveznek el az intézmény kiemelkedő munkát végzett pedagógusairól, akik már nem lehetnek közöttük.

 

A cukrász tanműhely Németh László mestercukrász nevét viseli. Példamutató pedagógusi tevékenységét és szakmai sikereit Simonfai Jenő, a keszthelyi Marcipán Múzeum tulajdonosa, valamint Vincze Gyula, az iskola címzetes igazgatója méltatta. A tanműhelyt Gyutai Csaba polgármester avatta fel. A család nevében Németh László leánya, Rigóné Németh Andrea köszönte meg édesapja emlékének ápolását, majd a cukrászmester özvegye, Németh Lászlóné vágta át a szalagot az avatóünnepségen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!