2012.02.17. 17:41
Feldarabolták Dezsőt
Pálinkára ébredtek a fiatalok pénteken Nagykanizsán a Pannon Egyetem Zárda utcai kollégiumában. A 9. Kocamuri a vizsgaidőszakot zárta le.
- A hangulatos kocamurihoz nem kell más, mint néhány kupica ízletes körtepárlat, jó társaság és persze Dezső, a malac - fogalmazott Lehota M. János esztéta, a PEN művészettörténet szakos oktatója. - A kilencedik alkalom egyébként már piros betűs ünnep a kanizsai kampusz életében, hiszen a Pannon Egyetem meglepetésre tanítási szünetté nyilvánította ezt a napot.
Pénteken egyedül Dezső, a disznó nem ünnepelt. A 150 kilogrammos jószágot a szepetneki Kiss Tamás vállalkozása ajánlotta fel áldozatnak. Mondhatni, hogy Dezső a helyszínre érve már túl volt a nehezén, hiszen leszúrva és megperzselve érkezett a kollégiumi konyhába. Ám az egyetemistáknak így is akadt dolguk vele, hisz’ a feldarabolást már ők végezték.
- Persze nem ez a szakmám, de mondjuk úgy, értek a szétbontáshoz - mondta a harmadéves mérnök-informatikus Kancsal Ferenc, miközben egy éles késsel megejtette az első határozott bemetszést.
Miközben a bagladi fiatal barátai hathatós segítségével darabolt, a Fenyvesi Károlyné vezette konyhában egy óriási kondérban már rotyogott a húsos káposzta.
- Közel háromszáz diákról és tanárról kell gondoskodni, így biztosra mentem, s a disznótoros mellé más ínyencséget is készítettem - hallottuk a konyhafőnöktől. - Nagyon jó a társaság, a fiúk lelkesek, s a hagymapucolás közben még sírtunk is együtt.
Közben nyolc csapatra való fiatal színes jelmezekbe öltözve járta a várost, izgalmas és szórakoztató feladatokban bizonyítva jártasságát. A szervező kollégiumi intéző bizottság elnöke, Szabó Károly az előző évekhez hasonlóan meghirdette a buszmosást időre, a kapufára rúgó versenyt valamint az egy szál kolbászt hagymával kenyér nélkül evést is.
- Mosolygós társaság vagyunk, célunk, hogy jókedvűen teljen a muri - mondta Partics Renáta, a Buzsics Kristóffal, Kulcsár Annával és Gerzsenyi Enikővel teljes PEN-Derítők csapat képviseletében. - A feladatok közül a buszmosást élveztük a legjobban, az utasok alig akartak hinni a szemüknek, amikor a felmosóvödörrel megjelentünk.
A PEN-Derítők az esti disznótorost is nagyon várták, mely az előző évekhez hasonlóan bizonyára remekült sikerült a főzőbrigádnak.
- Keszthelyről és Veszprémből is érkeztek résztvevők - büszkélkedett Birkner Zoltán, a kanizsai kampusz igazgatója. - A vizsgákat lezáró eseménynek közösségépítő szerepe is van. Jövőre jubilálunk, bizonyára egy ennél is nagyobb mulatozással.
A PEN hallgatóit legközelebb a szintén hagyományos áprilisi boszorkánybál várja, amelyre a tavalyihoz hasonlóan ötletes jelmezekkel készülnek a fiatalok. Ugyanebben a hónapban tartanak tavaszváró kondérpartit, melyen a hallgatók saját készítésű ételeikkel mutatkoznak be.