Krimi

2024.06.13. 10:40

Erre nincsenek szavak: brutálisan agyonverték, majd egy utánfutóba rejtették Henriett holttestét

Még a rendőröket is sokkolta az, amit egy utánfutó ponyvája alatt találtak. T. Henriettet agyonverték, a testét pedig megpróbálták eltüntetni. A nővérét is brutálisan megverték, de Renáta túlélte a támadást.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

A nagyváradi rendőröket azért riasztották a helyi lakók, mert irdatlan bűz áradt egy panelsor parkolójában napok óta álló utánfutóból. A platón egy bőröndben egy női holttestre bukkantak. A gyilkosok a bőröndöt homokkal szórták le, az egészet pedig letakarták egy kék ponyvával. A rendőrök hamar rájöttek, hogy 

az áldozatot, a 31 éves magyar nőt, T. Henriettet kegyetlenül összeverték.

Több bordája is eltört, a koponyája betört, a tüdeje berepedt, testén pedig számos sérülés volt. Olyan brutálisan bántalmazták, hogy azt sem tudni biztosan, hogy mikor ölték meg.

„A haláleset pénteken vagy szombaton történt. A boncolás után derül ki a pontos dátum” – mondta Cristian Ardelean, a bihari ügyészség szóvivője.  A rendőrök hamarosan letartóztattak a két embert – egy férfit és egy nőt –, akik a gyanú szerint egy prostituáltakat futtató hálózathoz tartoztak.

A haláleset egy másik helyen történt, de szintén Nagyváradon. Úgy tűnik, gyilkosai, miután megölték a lányt, bőröndben szállították el egy másik helyre a testét

– tette hozzá az ügyész.

Fear,Woman,Being,Abuse,On,Ground,With,Man,On,Her
A kép illusztráció!
Forrás: Shutterstock

Kiderült az is, hogy nem Henriett volt az egyetlen áldozatuk, nem messze húga holttestétől az egyik panellakásban megtalálták a nővérét, Renátát is, akit brutálisan összevertek. Zavart és sokkos állapotban szállították kórházba, miközben nem is sejtette, mi történt a testvérével. Bár túlélte a támadást, Renátát még mindig kórházban kezelik.

„Az életkora még mindig nem teljesen egyértelmű, valahol 20–30 év között lehet. A testén nagyon sok sérülést találtunk, közte újabb és régebbi zúzódásokkal és bordatörésekkel, emellett az alultápláltság egyértelmű jelei mutatkoznak rajta, jelenleg is súlyos állapotban van. Eszméleténél van ugyan, de nagyon nehezen beszél” – mondta róla Hadrian Borcea, az UPU Oradea kórház vezetője.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a letartóztatottak milyen kapcsolatban álltak a két testvérrel – írja cikkében a Bors.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!