Befolyásolás

2023.10.15. 08:00

Soros már 2007-ben a Hamász mellett szólalt fel

Elhallgatták a terrorszervezet rémtetteit.

MW

Soros György

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Olivier Hoslet

Már 2007-ben, a Financial Times című lapban is írt Soros György arról, hogy szerinte mekkora hibát követ el a Bush-adminisztráció a Közel-Keleten az izraeli kormány azon döntésének támogatásával, mely szerint nem hajlandó elismerni egy olyan palesztin egységkormányt, amelyben a Hamász is részt venne – írja a Magyar Nemzet.

Az amerikai milliárdos spekuláns akkor arról írt, hogy ez a döntés kizár minden további előrelépést egy békemegállapodás irányába egy olyan időszakban, amikor egy ilyen előrelépés segíthetne az eszkaláció elkerülésében a nagyobb közel-keleti térségben.

Természetesen mindenben Izraelnek kellett volna engednie Soros szerint, és hosszan ír a véleménycikkében arról is, hogy miért hibáztak és miért felelősök az izraeliek és az amerikaiak.

Az írásában

Soros megpróbálja a Hamász által jelentett veszélyt degradálni, és azt írja, hogy az igazán veszélyes Irán lehet Izraelre.

A Bush-adminisztráció után sem lassított Soros György szervezete, hiszen Barack Obama megválasztása után lehetőséget láttak arra, hogy gyengítsék az Izrael-barát lobbit Washingtonban. Ezért 2009-ben ambiciózus projektbe kezdtek, aminek a célja az volt, hogy rávegyék Európát és az Egyesült Államokat, hogy „tartsák felelősnek Izraelt” a nemzetközi jog megsértése miatt.

A kiadványokban, amelyekkel befolyásolni akarták a közvéleményt, egyáltalán nem foglalkoztak a Hamász által elkövetett szörnyűségekkel

– hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A teljes cikkért kattintson.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában