Diplomácia

2024.07.23. 12:17

Szijjártó Péter: Donald Trump jelenti a béke reményét a világ számára (videó)

Az amerikai elnökválasztási verseny friss fejleményei ellenére is az a legfontosabb, hogy a Republikánus Párt színeiben Donald Trump indul, aki a béke reményét jelenti a világ számára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

MW

Brüsszel, 2024. július 22. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart az EU külügyminisztereinek tanácsülése után a közmédia brüsszeli központjában 2024. július 22-én. MTI/Bodnár Boglárka

Fotó: Bodnár Boglárka

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be Joe Biden amerikai elnök visszalépése kapcsán újságíróknak nyilatkozva, hogy az Egyesült Államok választása komoly kihatással van a világpolitikára, ezért nyilvánvalóan fontos, de ennél is fontosabb, hogy a Republikánus Párt színeiben Donald Trump indul.

Azt is mindannyian tudjuk, hogy Donald Trump a béke reményét jelenti a világ számára. Mindannyian tudjuk, hogy ha Donald Trump meg tudja nyerni az elnökválasztást, akkor az hatalmas esélyt kínál arra, hogy a világba, s azon belül Európába is, és azon belül, ami nekünk még fontosabb, Közép-Európába is visszatérjen a béke

– mondta.

Látható, hogy mivel egyre brutálisabbak a harcok az orosz–ukrán fronton, szükség van egy olyan külső hatásra, külső tényezőre, amely képes lenne a háborúzó feleket a tárgyalóasztalhoz ültetni, és világossá tenni számukra, hogy nincs megoldás a csatatéren

– tette hozzá.

Most ilyenre egyedül Donald Trumpnak lesz esélye, s őszintén reméljük, hogy minél előbb találkozunk is ezzel az eséllyel

– szögezte le.

Szijjártó Péter ezután úgy vélekedett, hogy 

nincs nagy jelentősége annak, hogy az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az eredetileg tervezett Budapest helyett Brüsszelbe hívja össze a blokk informális külügyi tanácsát augusztusban.

Kifejtette, hogy a hétfői tanácskozáson jóval többen érveltek amellett, hogy az ülés Budapesten legyen, de végül ennek ellenére ez a döntés született.

Nekem az elején is mindegy volt meg most is mindegy. Most annyi van, hogy nem a Puskás Stadionba kell mennem, amit sokkal szívesebben megtettem volna, mivel ott lett volna a helyszín, hanem megint el kell majd mennem Brüsszelbe, ami sokkal kevésbé jó hely

– jelentette ki.

Az EU-s Külügyi Tanács előző napi üléséről szólva arról beszélt, hogy „elképesztő hisztivel” találta magát szemben, a „háborúpárti politikusok minden frusztráltságukat kiadták magukból, ami annak nyomán keletkezett, hogy nem tudták elviselni, hogy a magyar miniszterelnök egy békemissziót hajtott végre”.

Nem is tudom, három vagy három és fél órán keresztül hallgattam a sirámaikat, és én ott is világossá tettem nekik, hogy az, hogy hol lesz a külügyminiszterek informális tanácsülése, az nekem oly mindegy

– fogalmazott.

A miniszter mindenesetre teljes újdonságként értékelte, hogy volt egy olyan ország, Szlovákia, amely a nyomásgyakorlás ellenére is nyíltan kiállt Magyarország mellett.

Mert az sms-huszárok, azok most is megvoltak. Most is jött ülés közben az sms, hogy még mit mondjak be, hogy kik jártak egyébként Moszkvában nyugat-európai politikusok, meg hogy nyomjam, harcoljak, és jól csinálom. Ezek most is megvoltak

– tudatta.

Az első olyan alkalom volt, hogy nem sms-ben, s nem az ülés előtt meg az ülés alatt, hanem valaki ott nyíltan, világosan állt ki Magyarország mellett, és azt hiszem, hogy ezt a szlovák barátainknak soha nem is szabad elfelejteni

– hangsúlyozta.

Látszódott, hogy van egy világos együttműködés két patrióta kormány között, amelyek bár a politikai palettának a régi felosztása szerint az ellentétes oldalain vannak, mert van egy konzervatív kereszténydemokrata és egy szociáldemokrata kormány, de patrióta alapon egy platformra kerültek, és ezen testvériesen együtt is működnek

– tette hozzá a tárcavezető.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában