Adj hálát!

„Hamarosan eljön az idő, amikor annak is örültök majd, hogy legalább egy játékvezető lesz a meccseteken, nemhogy három” – mondta néhány évvel ezelőtt az idősebb korosztályhoz tartozó, már nem aktív sípmester. Később az is elhangzott, ajánlatos megbarátkozni a gondolattal, amely szerint az amatőr labdarúgócsapatok majd maguk közül jelölnek ki valakit bírónak saját mérkőzéseikre, mert egyszerűen nem lesz, aki fújjon nekik.

Fentiek annak apropóján váltak aktuálissá, hogy egy-két fordulóval az őszi szezon vége előtt újra megerősödtek a játékot vezetőkkel szembeni kritikák. Talán azért, mert már fáradtak a csapatok, vagy lankad a bírók figyelme? Az idény elején meg még nem vették fel kellő fordulatszámot? Szezon közben aztán azért szidják őket, mert ott vannak a pályán?

A sípmesterek persze a közösségi térben is célkeresztbe kerülnek. A billentyűhuszároknak semmi sem drága alapon lehet dühöngeni, vérmérséklettől függően a megengedő és az alpári stílus közötti széles skálán mozogva. Még tavaszi történés, hogy a Pest vármegyei bajnokság egyik mérkőzését követően a futballista „nagy nyilvánosság előtt rágalmazó, becsületsértő és a jó hírnév megsértésére alkalmas kijelentéseket tett a mérkőzés játékvezetőjével szemben”. A sértett feljelentéssel élt jó hírnevének megsértése miatt. Hét hónap múltán a labdarúgó nyilvánosan kért bocsánatot, visszavonva a gyalázkodást, egyben megígérve, hogy a továbbiakban a játékvezetők számára a kellő tiszteletet megadja és arra biztatja játékostársait, kövessék a példáját.

Ugyancsak társaihoz szól az a futballista is, aki másképp szolgál mintával, amikor azt írja, „Nem védem őket, mert vannak hibáik, de nekünk, játékosoknak nincs? Nem rúgunk luftot? Nem hagyunk ki ziccert? Megye kettő emberek! Tiszteljük őket, és egy kicsit becsüljük meg, hogy vezetnek nekünk azok után, amit hétről hétre kapnak.”

A hétvégi véleménycunamira, az amatőrök világának problémáit kezelendően mégsem a fentiek, hanem egy szeniorkorú lab-
darúgó helyezte fel a koronát.

„Ha vége a mérkőzésnek, menj haza, öleld meg a gyermeked, csókold meg édesanyádat, aztán adj hálát Istennek, hogy egészséges vagy.” 

Nehéz lehet nem egyetérteni ez utóbbi gondolattal, amiért Robi barátunknak joggal jár a vállveregetés. Meg mindazoknak, akik ebből akár csak egy kicsit is megfogadnak.