Tudnivalók a hordozóeszközökről

2017. január 23., 09:00 szerző: Kiss Gyöngyvér fotós: Kiss Gyöngyvér
komment
Zalaegerszeg - Anyukák kisbabáikkal népesítették be múlt hét szerdán az Apáczai ZVMKK Korci termét, ahol a Korán Érkeztem Közhasznú Egyesület szervezésében létrejött „Ölelgető” zalaegerszegi hordozós szülőtámogató csoport januári találkozóját tartották.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Úgy 30-40 anyukával aktív kapcsolatot ápolunk Zalaegerszeg vonzáskörzetéből, sőt már több apuka is tagja kis csapatunknak - mondta elöljáróban Godina Mónika, az Ölelgető zalaegerszegi hordozós csoport vezetője, akinek a résztvevők zöme köszönheti ismereteit, vagy legalábbis, hogy elkezdtek érdeklődni a babahordozás iránt. - Szülősegítő csoportnak számítunk, sok lelkes anyukatársammal egy éve látjuk el tanácsainkkal, eszközeinkkel az érdeklődőket.

Közülük Horváth Ágnes Annamáriát és dr. Pék Vivient szólítottuk meg, hogy tapasztalataikról kérdezzük őket.

- Kislányom háromhetes volt, amikor először látogattunk el a klubba, itt tettem fel először a kendőt. Evelint 6 hetes koráig „kendőztünk". A kötődés miatt volt fontos, és mivel komoly alvási gondjaink voltak, megmentőként szolgált a kendő, amiben mindig nagyon könnyen elaludt a baba - emlékezett vissza Vivien első kelméjére, amit azóta már csatos és karikás verzióra váltottak.

S mivel Ágnes szintén egy rugalmas fajtát említett a Mónika által ajánlott első „hurcicuccként", tekintetem kérdően a csoportvezetőre szegeződött: eleinte miért ez a típus a legjobb?

- A három rétegben kötendő rugalmas kendőt lehet már születéstől használni, így az első időszakban ez ideális lehet. Fontos megjegyezni, hogy a rugalmas kendő 7 kiló felett már nyúlik, nem tartja biztonságos kötésben a babát, így kényelmetlen lesz a hordozónak - magyarázta Mónika, hozzátéve, hogy aki már első eszközével hosszú távra tervez, azoknak a karikás és hosszú szövött kendő jól kihasználható újszülött kortól egészen a hordozós kor végéig.

Láthatóan jól érzik magukat a hét hónapos apróságok a csatos kendőkben: dr. Pék Vivien (jobbra) hátán Szabó Evelin, valamint Horváth Ágnes Annamária, a kendőben Móricz Dániel Attila alszik Fotó: Kiss Gyöngyvér

Jó tanácsként annyit hozzáfűzött, bármilyen meglepő, a rugalmas kendőt kivéve a többit érdemes használtan venni. A bejáratott kelméket könnyebb megkötni, nem csúsznak, kezesebbek. Arra viszont mindenképpen figyeljünk, hogy szálhúzódás, szálszakadás ne legyen rajta, mivel az a hordozás biztonságát is kockáztathatja.

Ágnes és Vivien teljesen egyetért abban, hogy önállóan, szakember nélkül a kezdő anyuka ne vegyen kendőt.

- Szerintem vásárolni csak próba után érdemes. Át kell gondolni, hogy mire akarjuk használni. Vannak, akik ezzel sétálnak, míg mások például csak felveszik a kistesót, amíg a nagyot bekísérik az óvodába - jegyzi meg Vivien. S bár a kérdezett anyukák azt mondják, gyermekeik nincsenek sokat hordozóban, Evelin és Dani mégis látványosan jól érzi magát ebben a helyzetben: szunyókálnak vagy épp elfoglalják magukat.

- Ha nem szeret a kendőben lenni a pici, akkor általában valamilyen probléma merül fel a kötéssel kapcsolatban, ami segítséggel könnyen korrigálható. A gerincnek mindenképpen C-alakot kell formáznia, a csípő-lábnak pedig M-et - emelte ki Ágnes, hozzáfűzve, hogy a kengurut egyébként azért sem ajánlják a szakemberek, mivel az csupán ágyékban tartja a babát, a gerince kiegyenesedett tartásban van.

A jó hordozóeszköz ezzel szemben minden esetben térdhajlattól térdhajlatig ér és a baba egész gerincét alátámasztja. Itt jegyzi meg Mónika, hogy a másik - még mindig gyakran tapasztalt - formát, a kifelé hordást a szakemberek szigorúan elutasítják, mivel a környezeti ingerektől a baba megijedhet, attól pedig, hogy még ekkor sem tudja a felnőttet megölelni, borzasztóan megriadhat.

S sajnos még sok más hátulütője is lehet ezen eszköznek, szemben az első ránézésre talán hasonlónak tűnő, ám teljesen más hatást kiváltó csatos-félcsatos hordozókkal, amelyeket a szakavatottak is kimondottan ajánlanak a már ülni tudó vagy totyogó korba lépett babáknak.

- A csatos hordozó teherbírása csak azon múlik, hogy az anyukának meddig kényelmes a kisded súlya - mondta Ágnes. - A szakirodalom 9 kilótól „teszi hátra" a babát, ám a gyakorlat ezt gyakran felülírja, szerintem mindenkinek addig érdemes elöl hordozni, amíg kényelmes. Hiszen nagyobb súlynál az anyuka hasizmainak, derekának, gátjának is egészségesebb a hátul hordás, de igazából már a kisebb babát is hátra lehet tenni a megfelelő hordozóeszközben.

Kiss Gyöngyvér

2017. január 23., 09:00 szerző: Kiss Gyöngyvér fotós: Kiss Gyöngyvér

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...