A Gyűrűk Ura, újraforgatva

Egy nagy baj van Peter Jackson új Tolkien-átiratával: az, hogy a rendező korábban háromszor is megmutatta már, hogyan kell jó filmet forgatni a leghíresebb fantasy legendából. Túl magasra tette a lécet a méltán agyondíjazott elődökkel, a felturbózott elvárásoknak pedig keservesen nehéz megfelelni; erről George Lucas sokat mesélhetne. Elöljáróban annyit: Jackson A hobbitban is képes megteremteni ugyanazt a varázslatos atmoszférát és látványvilágot, mint korábban - szó szerint ugyanazt, ami így már sokkal kevésbé érdekes.

Zsákos Bilbónak (Martin Freeman) A hobbitban főszerep jutott, ő kíséri el Gandalfot és törp harcostársait a birodalmat megmentő utazásra. Nemcsak a történet rém ismerős... Fotó: thehobbit.com

A Gyűrűk Ura előzményfilmjeként beharangozott szuperprodukcióban ugyanis a rendező három órán át utánozza önmagát, saját (igaz, helyenként elsőrangú) vizuális ötleteit klónozza, és még a történetet is olyannyira hasonlatossá alakítja a nagy trilógiához, hogy a néző nehezen tud szabadulni a gondolattól: felesleges volt újrakezdenie a munkát (persze nem anyagi értelemben). Amúgy nem a szerző tehet a vontatottságról, Tolkien ugyanis egy rövid könyvecskében írta meg 1937-ben A hobbitot, ám tavaly a Warner stúdió feldarabolta a történetet, és egy új filmes trilógia nyitányaként mutatta be az első tételt; márpedig ha az alapanyag nem elég sűrű, hígak lesznek az adagok is.

Szürke Gandalf (Ian McKellen) és Zsákos Bilbó (Martin Freeman) ezúttal a középföldei törpök királyságát óvja meg egy aranyzabáló sárkánytól, ehhez pedig végig kell barangolniuk a gyönyörű és veszélyes vidéken, akárcsak A Gyűrűk Ura hőseinek. Útitársaik a viccesnek megálmodott, de inkább taszító (kínosan dalolászó, böfögő, infantilis és modoros) törpök, akiket legfeljebb harc közben lehet kedvelni; és egyébként is mindent eláraszt a tömény giccs, az akciókon kívül nehéz egyetlen sallangmentes snittet, párbeszédet, leíró epizódot kiszúrni a filmben. Azok a csöpögős jelenetek (például a túljátszott hobbit-barátság), amelyeket már A Gyűrűk Urában sem szerettek a vérbeli fantasy-rajongók, itt töményen zúdulnak ránk, ahhoz ugyanakkor túl félelmetesek a karakterek, hogy szelíd gyerekfilmként lehessen értékelni a produkciót. Önállóan A hobbit egy közepesen bugyuta, fennkölt, túlcicomázott, de figyelemreméltóan látványos és hangulatos mese, az előzmények ismeretében azonban csak egy koppintás, amelynek rendezője önmagát plagizálja.

Videó: