Kikapcsolni a lelkiismeret-furdalást

A film felvezető narrációja szerint a háborút emberek vívják, katonák. Régi ügy ez, hogy lehet-e tökéletes katonát nevelni. Kevésbé régi ügy: génmódosítással hogyan lehet bizonyos háborúzáshoz előnyös tulajdonságokat kidomborítani. Sőt, engedjük el a fantáziánkat. Tudunk-e klónozni egy mindenféle parancsot vakon teljesítő gyilkológépet, akinek nem lesznek erkölcsi fenntartásai, akit nem furdal majd a lelkiismeret, akinek semmi dolga, ügye, feladata nem lesz az életben? Tehát nem robotról beszélünk, hanem módosított génekkel rendelkező nagyon jó képességű emberről. A Hitman: A 47-es ügynök bár nem eredeti történet, de kínosan aktuálissá vált. A film tehát egyrészt szórakoztató, mert a maga műfajában egészen elképesztő, már-már néha a kortárs tánchoz közel álló koreográfiájú verekedéseket láthatunk. Másrészt pedig okos is, mert felveti azt az örök kérdést, hogy működhet-e mindez, ki lehet-e kapcsolni a lelkiismeret-furdalást örökre. Mindez a háború képeit a televízióban fotelből nézők és a háború borzalmai elől menekült emberek fölött ítélkezők esetében is aktuális manapság szerte Európában. De a terrorcselekményekkel életünket megkeserítő, ha nem is génmódosított (bár ki tudja), de mindenesetre agymosott terroristák esetére szintén igaz. Áll egymással szemben két kultúrkör embere. Fel merik-e tenni azt a kérdést, hogy neked mit jelent a lelkiismereti kérdés? Ez a film bizony jó időben érkezett. Az európai kultúrkör emberének nagyon gyorsan szembe kell néznie a film által felvetett kérdéssel, amely szerint van-e még lelkiismeretünk? Mikor kapcsoltuk ki? Vissza lehet-e hozni? Ér-e még valamit mindaz a sok felhalmozott tudás és kultúra, ha elveszítjük a legfontosabbat, a jóérzésünket?

A filmben minden génmódosítás titkának tudósa akkor kerül a legnagyobb erkölcsi kérdés elé, amikor a lányáról lesz szó. Szeretnénk-e, hogy a saját gyerekünk néhány képessége egy kicsit jobb legyen az átlagnál? Persze. És biztos, hogy ettől boldogabb is lesz majd? Vagy csak saját beteljesületlen vágyaink megvalósítását várjuk ezer meg ezer éve mindig születendő gyerekeinktől? Na, erre varjunk gombot!

Csejk Miklós