Vera, le ne fogyj! - beszélgetés Tóth Verával húgáról, csalódásokról, tervekről

A fentieket Tóth Vera énekesnőtől hallom, aki a minap a zalaegerszegi hangversenyterem vendége volt az általa is nagyra tartott Zolbert formációval karöltve. Verát elkísérte párja, Ádám is.

- Már kislányként szerettük magunkat produkálni, különösen Gabi - utal ugyancsak sikeres húgára Tóth Vera, amikor fellépés előtt az öltözőben módunk van szót váltani. Beszélgetés közben Vera sminkel és tupíroz. A festékkel visszafogottan bánik, mert mint mondja, ez mégiscsak egy templom.

- Gabi gyerekként is tornádó volt, én azonban, amikor kezdtem dundibbá válni, visszahúzódóbb lettem. Szerencsére tinédzser koromra ez alábbhagyott, s a barátaimtól és a szüleimtől annyi szeretetteli unszolást kaptam, hogy színpadra álltam. Ennek köszönhetően 13 éves korom óta gázsit kapok. Persze sokszor ingyen léptünk fel, szerettek bennünket Tapolcán, rengeteg támogatást kaptunk.

Úgy emlékszik, rettenetesen rossz gyerekek voltak, édesanyjukat rendszeresen „kikészítették".

- Nyírtuk egymást, a lánytestvérek nagyon tudnak „alkotni", volt hajtépés, pofozkodás rendesen. De az is igaz, hogy középiskolában nem egyszer a húgom védett meg a végzős fiúktól. Hiába volt tökmag, őt senki nem tudta leállítani. Nagyon védelmező természet, igazi kistigris, ez a mai napig megvan benne - idézi fel a kamaszkori összetűzéseket. - Köztünk akkoriban múlt el a csetepaté, amikor 18 évesen bekerültem a Megasztárba.

Fotó: Göblyös Péter

Tizenkét év telt el azóta, hogy meg is nyerte. Vajon ilyennek képzelte akkor az énekesi pályát?

- Mindig is számítottam rá, hogy egyszer híres énekesnő leszek, de igazából nem gondoltam bele. Végül a valóság túlszárnyalta az álmaimat. Megjelent négy lemezem, s 12 éve igyekszem helytállni ebben a szakmában, ahol, lássuk be, a tehetségkutatók csillagai elég hamar kihunynak. Ehhez kellett sok munka, támogató családi háttér, meg a Jóisten. Az otthonról hozott minták nagyon fontosak. A szüleimmel ma is olyan a kapcsolatom, mint gyerekként. Közben persze megtörtént a leválás, amiben voltak parádés elemek, de aztán az ember visszatalál hozzájuk, egy másik szinten. Ma már egyre több dologra „merem" megkérni az anyukámat, korábban viszont inkább megszakadtam volna, csak hogy demonstráljam az önállóságomat. Most is ő írt... - pillant kis mosollyal a telefonjára.

Kínlódást, keserűséget, csalódást is hoztak az évek.

- Nem jó érzés szembesülni avval, hogy mindig jönnek az újak... Pedig ez természetes, annak idején az előttünk járók is ugyanezt élhették át. De senki sem irigyli a kiöregedett bokszolót, akit otthagy a menedzsere, s elkezd az új húsokkal foglalkozni. Voltak ilyen élményeim nekem is. Szerencsére volt mibe kapaszkodnom, ugyanis Fodi, a tapolcai menedzserem belém plántálta: Vera, ez lehet, hogy nem tart fog örökké... De éppen ez a bizonytalanság adja a hajtóerőt ahhoz, hogy ne üljek a babérjaimon. Tudomásul kell venni, hogy szenvedés nélkül nincs út, a célok előtt akadályok állnak, nem lehet mindig jó. Ez a szakma néha túlélhetetlennek tűnő csalódásokkal is megkínál. Számomra ilyen volt a tavalyi eurovíziós válogató, a Dal, ahova kérésre mentem, s a zsűri az utolsó helyre tette az általam énekelt Gyémánt című dalt. Mélyen megviselt, pedig nem én voltam a szerző. Én magam ritkán írok dalt, általában valamilyen életszakasz lezárásaként tör ki belőlem e módon a felgyűlt, megélt feszültség. A színpad amúgy is jó eszköz számomra a stressz levezetésére. Egyszer Koltai Róbert mondta, hogy ő kijátssza magából a feszültséget. Én meg kiéneklem. Áldás ez, hiszen hiteles lesz a produkció, én meg lenyugszom.

Kap-e olyan visszajelzéseket teltebb hölgyektől, hogy erőt ad nekik a sikere?

- De még mennyit. Koncertek után gyakran odajönnek, s mondják, Vera le ne fogyj, mert akkor velünk mi lesz. Korábban sokat pironkodtam az alkatom miatt, aztán kezdtem elhinni, hogy nem ezen múlik. Ott van Ella Fitzgerald, Aretha Franklin vagy Diane Schuur, s még számos ragyogó jazz énekesnő, nem hiszem, hogy a súlyfeleslegük miatt emésztették volna magukat. Evvel együtt most is fogyókúrázom, de csak ésszel, a mindenből keveset elvet vallva. Amit nem is olyan könnyű betartani, amikor az ember az egész napos munka után este hazaérve feltépi a hűtőt... Elsősorban az egészségem megóvása motivál, vérnyomásproblémáim voltak, muszáj odafigyelnem.

Tudakolom, működik-e egészséges rivalizálás a testvérek között?

- Igen, s ez jót tesz a színpadi munkánknak. Amikor egyikünk nagyot énekel, a másik még nagyobbat akar. Leginkább egymásnak akarunk megfelelni, a másik az igazi mérce. Akkor is, ha éppen veszekszünk. Ilyen is van, miért ne lenne, mindketten temperamentumos egyéniségek vagyunk.

Ráadásul jól fejlett igazságérzettel megáldva. Verát nagyon bosszantja, ha átverik az embereket, ha valamit nem értékén áraznak be. Vonatkozik ez a fővárosi ingatlanárakra és a szellemi javakra is.

- Megtanultam, hogy a tévé mellett ott a távkapcsoló, lehet használni... Az a baj, hogy az emberek egy része kicsit szolgalelkű, jobban szereti, ha megmondják neki, mit csináljon, mit gondoljon, mintsem hogy kiálljon magáért és a véleményéért. A médiában is érzek olyan törekvést, hogy szeretné kiölni az emberekből az öntudatot, legyenek inkább csak könnyen irányítható massza. Lehet, hogy ezért a mondatért megköveznek engem?

Korábban azt nyilatkozta, rendszeresen olvassa a róla szóló kommenteket. Mazochista hajlamra vall...

- Már nem teszek ilyet! - neveti el magát. - A rajongóimmal való kapcsolattartás persze fontos, ebben helyt is állok, de ha valaki epés megjegyzést ír rólam, inkább meg se látom, a többiek úgyis megvédenek. A bulvárlapok kommentjeivel pedig már nem mérgezem magam, bár az néha elkeserít, hogy miért ilyen gonoszkodók az emberek. Velem is megesik, hogy otthon, a páromon vezetem le az ingerültségemet, de nem öntöm a világ, vagy a kollégáim nyakába - mondja, miközben bocsánatkérő pillantást küld Ádám felé. A férfi gáláns mosolya jelzi, három éve tartó kapcsolatuk során megtanulta helyén kezelni az ilyen kitöréseket.

Otthon három kutya (cane corso, angol és francia buldog) és egy macska várja őket. Tudakolom, hol és miként látja magát tíz év múlva.

- Nagyon szeretnék a zenei pályán maradni, de szívesen belekóstolnék másba is. Például szívesen vezetnék üzletasszonyként egy szépségszalont. Gyerekkoromban fodrász akartam lenni, de nem vettek fel Keszthelyre... Ami a magánszférát illeti, anyukaként látom magam. Hiszen a „szőrös gyerekek" mellé bőröseket is szeretnénk.