Munka a nyári szünidőben - Később állásinterjún is előnyt jelent a diákmunkásként nyert tapasztalat

2017. július 26., 10:30 szerző: Mikó-Baráth György
komment
KÖRKÉP - A szünidőben jó néhány iskolás veszi fontolóra a diákmunka lehetőségét, hiszen legtöbbjüknek jóval több ilyenkor a szabadideje, és a zsebpénz mellé a pluszbevétel sem jön rosszul.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A fiatal munkakeresők körében kitüntetett szerepet kapnak az iskolaszövetkezetek, hiszen rajtuk keresztül gyorsan találhatnak a diákok maguknak olyan munkát, ami számukra a legmegfelelőbb. Sokuk azonban nincs teljesen tisztában azzal, hogy mit is kell tennie, ha iskolaszövetkezeten keresztül szeretne munkát vállalni, pedig a folyamat meglehetősen egyszerű.

Lapunk erről kérdezte Pongrácz Tamást, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet zalaegerszegi kirendeltségének vezetőjét. - A legfontosabb, hogy a munkavállaló fiatalnak regisztrálnia kell a szövetkezetnél, létezik egy úgynevezett előregisztráció is a honlapunkon, itt tudnak tájékozódni a fiatalok az aktuális állásajánlatokról, de azt javasoljuk, hogy személyesen is keressék fel valamelyik irodánkat a megyében.

A regisztrációhoz érvényes személyazonosító igazolványra, lakcímkártyára, adóigazolványra, társadalombiztosítási kártyára és természetesen diákigazolványra, illetve tanulói jogviszonyt igazoló dokumentumra lesz szükség. Fontos azonban, hogy nappali aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkezniük, egyébként nem tudjuk nyilvántartásba venni a tanulókat - ismertette a kirendeltségvezető.

A speciális szakmai tudás már a diákmunkában is kifizetődő lehet

Tizenöt éves kortól

További kitétel az is, hogy a diákok csak 15 éves koruktól jelentkezhetnek egy-egy szövetkezetbe, illetve a 15-16 év közöttiek csak a nyári szünet időszaka alatt vállalhatnak munkát. Este 10 és reggel 6 óra között pedig csak a 18. életévüket betöltöttek foglalkoztathatóak.

- Az elmúlt három évben volt némi visszaesés a munkakeresők arányát tekintve, viszont ebben az évben újra nőni látszik a jelentkezők száma, kifejezetten igaz ez a nyári időszakra, a Balaton-parti lehetőségek ilyenkor a legnépszerűbbek.

A megyében körülbelül 1000 diáknak segítünk a munkavállalásban, s azt kell, hogy mondjam, a bérezés vált elsődleges szemponttá a munkaválasztást tekintve. Órabérben dolgozók esetén a minimum juttatás bruttó 733 Ft. Mindössze a bruttó bér 15 százaléka kerül levonásra - folytatta Pongrácz Tamás.

Munkakörök

A tanulók szabadon válogathatnak a munkalehetőségek közül, a legkeresettebb a címkézés, csomagolás, a bolti eladó és kisegítő, a speciális szakmai tudás pedig már a diákmunkában is kifizetődőnek látszik.

- Idén utoljára dolgozom az AquaCity Vízicsúszda és Élményparkban. Mivel jövő évben végzem majd a szakmai gyakorlatom pénzügy-számvitel munkakörben, s azt remélem, hogy a gyakorlati idő letelte után ott maradhatok majd a munkahelyen akár diákként, akár teljes állásban - mondta Reszneki Klaudia.

A bagodi Papp Diana már több éve dolgozik diákmunkásként a tanulmányai mellett. Jelenleg árufeltöltőként tevékenykedik a város egyik hipermarketjében.

- Kezdetben azért mentem el dolgozni, mert új telefonra gyűjtöttem, ma már a zsebpénzemet egészítem ki azzal, amit keresek, így tudok segíteni a szüleimnek is, hiszen néhány dolgot a saját pénzemből finanszírozhatok. Egyébként nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség is a diákmunka, kicsit belekóstolhat az ember abba, hogy milyen is a "nagybetűs élet", a munka világa.

Persze sokszor fárasztó, de nagyon jó érzés úgy hazajönni. hogy valami hasznosat csináltam a nap folyamán. Mindenképpen szeretnék tovább dolgozni a nyári szünet után is, bár ez majd az órarendemtől is függ - tette hozzá.

- Nagyon jó, hogy az iskolaszövetkezeteknél egyre többféle munka közül lehet válogatni, illetve, hogy rugalmas a munkaidő. Viszont vidékiként sajnos mégsem olyan egyszerű a helyzet. Ezalatt a nyár alatt eddig csak egyetlen napot tudtam dolgozni, mert vannak olyan munkahelyek, ahol a munkaidő késő este vagy hajnalban ér véget, így tömegközlekedéssel nem tudnék hazajutni. Annak, akinek nincs jogosítványa, vagy saját autója, ez komoly gondot jelent - hívta fel a figyelmet az egyetemista Nagy Vivien.

Mindemellett egyre több cég is maga keresi fel a szövetkezeteket, ha éppen plusz munkaerőre volna szüksége. Számukra is nagy előny a diákközvetítő cégek megléte, hiszen a tanulók foglalkoztatása jóval kevesebb költséggel jár, azzal szemben, ha szakképzett felnőtteket alkalmaznak.

Aktívak a diákok?

Majd elmehetsz fesztiválra, tetováltathatsz, mehetsz koncertre, moziba, megveheted a legújabb trendnek megfelelő ruhát, nyaralhatsz itt is és ott is, s sorolhatnánk még a diákok, fiatalok életére gyakorta jellemző nyári pénzköltési formákat. Ám sok esetben e mondatoknak egy a vége: "ha ki tudod fizetni a saját pénzedből!" Nevelési, esetleg anyagi okok miatt válaszolhatnak a szülők gyerekeiknek e sablonszerű felelettel.

Az egyetemistáknál gyakran tanulmányaik végéig fontos szerepet töltenek be a diákmunkák, de a nyári szünidő alatt a fiatalabbak is élhetnek ezzel a pénzkereseti lehetőséggel. Kíváncsiak voltunk, hogy a Zalaegerszegen és környékén élő diákok mennyire aktívak a szünetben, ezért Csóbor Judittal, a Pannon-Work megyeszékhelyi iskolaszövetkezet projektvezetőjével is beszélgettünk a témáról. Judit 10 éve dolgozik már ezen a területen, s mondhatni, végigjárta a szamárlétrát.

Zalaegerszegen érettségizett és az egyetemet is itt végezte, de közben már elkezdett dolgozni jelenlegi munkaadójánál, mint diák kisegítő. Ezt követően lett előbb ügyfélszolgálatos, majd projektvezető. Azon olvasóink számára, akiket érdekelhet ez a szakma, megkértük riportalanyunkat, hogy avasson be minket, melyek a legszükségesebb képességek ezen a pályán.

- A jó kommunikációs képesség elengedhetetlen, hiszen emberekkel dolgozunk. Ide sorolnám az empátiát is, hiszen tudnunk kell kezelni az ügyfeleink problémáit, figyelnünk kell a kívánságaikra. Természetesen a kiváló szervezőkészség is fontos, sokszor nehéz összehozni, hogy minden igény teljesüljön. Valamint a diákbéreket is mi készítjük elő, ehhez a részhez is érteni kell.

Érdekes, hogy a nemekhez köthető elvárások alapján úgy gondolhattuk, a fiúk lesznek aktívabbak e téren, ám...

- A lányok kicsit szorgalmasabbak ebből a szempontból, a számuk is nagyobb. Bár az is igaz, hogy a fiúk nyáron gyakran más jellegű munkákat vállalnak.

Arról is érdeklődtünk, milyen korúak a legaktívabb diákmunkások.

- A 18 év felettiek számára több a lehetőség, így nyilván az ő számuk a legnagyobb. Ebben az is közrejátszik, hogy a 18 évnél fiatalabbak még nem vállalhatnak éjszakai munkákat. De szerencsére már számukra is van bőven munkalehetőség.

Az országos adatokat figyelembe véve elmondható, hogy Zala megye diákjai aktívak a munkavállalást illetően. Persze itt is vannak olyan munkahelyek, amelyeket jobban, s vannak, amelyeket kevésbé preferálnak a fiatalok. De mi a zalaegerszegi nebulók kedvence, s melyek azok a munkák, melyekre nagyon nehéz embert találni?

- Nagyon változó, hiszen minden diák más és más, de az AquaCity mindig nagyon kelendő és a nyomdai munkák is gyorsan be szoktak telni, illetve a nehezebb fizikai munkáinkra is van bőven jelentkező. Amire nehéz, talán azok a munkák, amelyek igényelnek előképzettséget vagy speciális képességeket. Gondolok itt akár nyelvtudásra vagy például egy animátor sportmúltjára.

Csóbor Judit projektvezető az előnyök között említette a gyakorlatszerzés lehetőségét

Egyre több lehetőség

Judit már a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság idején is jelenlegi szakmájában dolgozott, így átfogó képet tudott nekünk adni arról, hogy változott-e a válság alatt, valamint utána a diákok hozzállása a munkához.

- A nálunk észlelhető jelentős változásokat nem is feltétlenül a válsághoz kötném. Persze azt, hogy kevesebb diák járt egyetemre, mi is megéreztük, hiszen így hozzánk is kisebb számban jelentkeztek. Sokkal nagyobb változást hozott az azt követő egy, másfél év, mikor hirtelen sok munkánk lett és a diákok elkezdhettek válogatni a lehetőségek között. Ugyebár a gyerekszám egyre csökken, munkánk viszont egyre több van, s ez a tendencia egyébként ma is fennáll.

Az elmúlt 10 év nemcsak a gazdaságban, de a kommunikációs szokásokban is jelentős változásokat hozott. Nem lenne meglepő, ha az okostelefonok, a különböző közösségi oldalak világában élő gyerekek munkához való hozzáállása is eltérne az elődökétől. - Nem lehet náluk a legtöbb helyen telefon, ezt tudják előre.

Kénytelenek voltak ezt bevezetni a munkáltatók, de jobb is így mindenkinek. Szabadabbak a mai diákok, talán ez a szó fejezi ki legjobban a diákgenerációk közötti különbséget. Persze nem lehet általánosítani! A korlátokat egyre jobban, határozottabban meg kell szabni ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni.

Papp Diana már több éve dolgozik diákmunkásként a tanulmányai mellett

Gyakorlatot szereznek

A nyári szünidő majdnem fele hátravan, így van még idő megkeresni a különböző nyári kívánságok árát. Gondoltunk a kétkedőkre is, így feltettük a kérdést, hogy - a fizetésen felül - miért is járhat jól az a nebuló, aki munkára is áldoz a szabadidejéből?

- Szerintem jó lehetőség arra, hogy minél több helyen kipróbálhassák magukat. Beleláthatnak több cég munkájába, az ottani munkafolyamatokba, ez hatalmas gyakorlatszerzési lehetőség. Sőt, könnyen lehet, hogy az állásinterjún egy diákmunkásként eltöltött nyár miatt előnyben részesülhetnek.

Több helyen is előfordult már, hogy a tanulóként tett benyomás alapján főállásban is alkalmazták az egykori diákunkat. De hogy mennyire jó lehet ugródeszkának, arra is van példám. Előfordult, hogy egy diákunk sokat dolgozott pénztárosként, s ez később egy jelentős banki állásnál nagyon jól jött neki - mondta el végül Csóbor Judit.

A középiskolás fiatalok hasonlóan fontosnak tartják az önálló pénzkezelést, mint a pénzügyi tudatosságot - derült ki a Diákhitel Központ és a Pénziránytű Alapítvány felméréséből, amelyet a két intézmény pénzügyi projektnapjait követően végeztek el online kvíz formájában. A lapunkhoz eljuttatott tájékoztatás szerint a megkérdezett középiskolások csaknem háromnegyede kap zsebpénzt, illetve keresett már munkával pénzt. Ezenkívül csaknem felének van bankkártyája vagy bankszámlája.

Elmondásuk alapján 86 százalékuk gyűjtött már pénzt nagyobb kiadásokra. Még ennél is több fiatal, 10 válaszadóból 9 gondolja azt, hogy fontos a pénzügyi ismeretek oktatása a középiskolában. Összességében elmondható a nem reprezentatív tapasztalatok alapján, hogy a fiatalok tudatosak, érdeklődőek és fontos számukra, hogy képben legyenek a pénzügyeket illetően.



Mikó-Baráth György

2017. július 26., 10:30 szerző: Mikó-Baráth György

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...