2021.05.04. 07:00
Átverte a nagyanyját a zalaszentiváni fiatalember
Azt hitte a nagymama, hogy az internetes vásárláskor csapták be, de a rendőrök kiderítették az igazságot.
A megyei rendőr-főkapitányság által kiadott tájékoztató szerint egy zalaszentiváni nő az unokájával tett feljelentést a rendőrségen 2021 februárjában, mivel a hónapokkal korábban közösen megrendelt csomagjuk nem érkezett meg.
A rendőrök az elsődleges intézkedéseket megtették, és a csalás miatt elrendelték a nyomozást. Ennek eredményeként megállapították, hogy az interneten megrendelt váza, valamint zsebóra árát – összesen 70 ezer forintot – a nagymama tudomása szerint a fiúunokája elutalta az eladó számlájára. A pénzt fele-fele arányban fizettek ki oly módon, hogy ehhez a nagymama a pénzt átadta az unokájának.
A nyomozók ezt követően az unokát is kihallgatták ismételten, aki az eléje tárt bizonyítékok alapján elismerte, hogy a nagymamájától kapott 35 ezer forintot megtartotta, és nem a megrendelt áru kifizetésére fordította, hanem saját tartozásait rendezte belőle.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ezután a 21 éves zalaszentiváni fiatalembert hatóság félrevezetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozást a minap lezárva, a vizsgálatban keletkezett iratokat elküldték az ügyészségnek.
Kiemelt képünk illusztráció.