Frissen Zalából

2021.09.20. 08:16

A hétvégén tizennyolc anyagi kárral végződő közúti baleset történt Zalában

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában három könnyű sérüléssel, és tizennyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

police.hu

Fotó: police.hu

Egy 39 éves bajánjesenyi férfi közlekedett 2021. szeptember 18-án 14 óra 50 perckor egy személygépkocsival a 75-ös számú főúton Zalaapáti felől Pacsa irányába. Amikor a 12-es kilométerszelvényhez ért, egy szarvasbika ugrott a járműve jobb első ajtajának, melyet elütött, majd a vad a helyszínről távozott. A részes jármű utasa, egy 64 éves nő a baleset során könnyen megsérült, a járműben anyagi kár keletkezett.

 

Fotó: police.hu

A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök húsz főt állítottak elő, közülük tizenötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt – írja a police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában