2021.10.08. 09:03
Idős házaspárt gázolt el egy nő Keszthelyen – Ítéletet hirdettek az ügyben
Végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházra ítélték azt a középkorú nőt, aki idős házaspárt gázolt el kijelölt gyalogátkelőhelyen, ezzel halálos balesetet okozva.
A baleset 2020. március 2-án reggel borult, esős időjárási, nappali látási és közepes forgalmi viszonyok mellett a negyed nyolc utáni percekben történt Keszthelyen. Egy 47 éves helybeli nő Volkswagen Golf típusú személyautóval a Vásár téren a Zsidi út irányába haladt, és elütötte a Lehel utcai kereszteződésnél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó idős párt. A baleset következtében mindkét járókelő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a férfi a kórházban nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
A vádirat megállapítása szerint a nő a gyalogos-átkelőhely felé közeledve nem csökkentette sebességét, ezért fékezés nélkül ütötte el a zebrán neki jobbról balra áthaladó két embert, akiktől a 44-48 km/óra sebességgel haladó autó 22-25 méter távolságra volt, amikor leléptek az úttestre. Az asszony és férje az ütközés erejétől körülbelül 4 méterre zuhant le a földre, a gépkocsi pedig a gázolás helyétől 17 méterre állt meg. A baleset következtében a férfi a kórházba szállítást követően elhunyt, míg a nő a koponya, az orr, a bal lábszár és a bal térd tájék zúzódását, illetve más kisebb sérüléseket szenvedett el.
Az ügyben csütörtökön a Keszthelyi Járásbíróságon született ítélet. A gépkocsi vezetőjét 1 év 9 hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztve. Emellett 1 év 6 hónap eltiltották a közúti járművezetéstől, valamint kötelezték a közel 400 ezer forintot elérő bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság rendelkezése szerint a nő előzetes mentesítésben részesült, ily módon a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mentesül, tehát nem számít büntetett előéletűnek.
Az ítéletet minden érintett tudomásul vette, így az jogerős.
Kiemelt képünk illusztráció!