Fogyasztotta is

2023.05.22. 09:42

Marihuánát árusított a hegyi pincéjében

A nagykanizsai nyomozók egy 27 éves semjénházi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki a hegyi pincéjében kábítószert árult.

Zaol.hu

Forrás: Rendőrség

A zalai rendőröknek a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján elrendelt nyomozás eredményeként sikerült azonosítani azt a férfit, aki a jelenlegi adatok szerint Molnáriban lévő hegyi pincéjében árult kábítószert. A megalapozott gyanú szerint a semjénházi lakos az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért. A rendőrök 2023. május 18-án tartottak kutatást a díler hegyi hajlékában, ahol kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, és annak porciózásához használatos eszközöket találtak, amiket lefoglaltak.

Forrás: Rendőrség

A gyanúsított nemcsak árulta, hanem fogyasztotta is a kábítószert. A vele szemben alkalmazott drogteszt amfetaminra és THC-re is pozitív értéket mutatott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a 27 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt – olvasható a police.hu-n.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában