A zsákmányt elrejtették, így a lopási kár nem térült meg

2023.12.11. 08:33

Húszmillió forintot rejtő széfet vittek el a betörők

Kivágták a kerítést, berúgták az ajtót, hogy bejussanak az irodába

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: ungvar

A bűncselekmény miatt három fiatal férfi ellen indult eljárás, ebben nemrég született vádirat. Ennek lényegét dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség sajtószóvivője ismertette. Egy zalai kistelepülésen élő három, 30 év körüli férfi tervelte ki a betörést, amit 2023. január 10-én éjszaka hajtottak végre. Megjelentek egy türjei vállalkozás kerítéssel körbezárt telephelyénél, a kerítést kivágták, majd azt ajtót berúgva jutottak be a telephely irodaépületébe, ahol megtalálták a szekrény belsejébe rögzített bútorszéfet. Ezt a helyéről lefeszítették, és magukkal vitték a benne lévő pénzkazettával, körülbelül húszmillió forinttal, valamint 6 darab bankkártyával együtt. A trióból az épületbe ketten mentek be, társuk ezalatt gépkocsival várakozott a közelben, figyelte és biztosította a terepet, majd a lopást követően a zsákmányt és társait elszállította. A tettesek a pénzt ismeretlen helyre vitték, így a lopási kár nem térült meg.

A Keszthelyi Járási Ügyészség jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a három férfivel szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában